Ezekben a pillanatokban is zajlik a csütörtöki kormányinfó. Ma van a védekezés 50. napja. A nemzetközi normáknak megfelelően itthon is elkezdtek lazítani a kijárási korlátozásokon. Kinyithatnak az éttermek, kerthelyiségek és strandon. Igaz csak a főváros határain túl.

Budapesten továbbra is érvényben maradnak a kijárási korlátozások. A legnagyobb kérdőjel a fesztiválok megrendezése körül volt. Az már szinte biztosra volt vehető, hogy ezeknek egy része nem lesz megszervezhető, azonban teljesen más jogi helyzetet eredményez az, ha a szervezők maguktól lépnek vissza, vagy pedig egy kormányhatározat értelmében kell így tenniük. Néhány kivételtől eltekintve ezért nem kommunikáltak semmi érdemlegeset a rendezvények megtarthatósága kapcsán.

A Kolorádó és a Fishing On Orfű már korábban bejelentette, hogy augusztusra tolják az eseményt. A héten a FEZEN nyilatkozott először úgy, hogy eredeti formájában elmarad a fesztivál, ma pedig a Bánkitó szervezői jelentették be, hogy az idei rendezvény elmarad.

A mai kormányinfóban úgy nyilatkoztak, hogy a védekezés május 4-én lép át a második szakaszba. Ennek értelmében augusztus 15-ig nem lehet megtartani az 500 főnél nagyobb rendezvényeket. Ez pedig azt jelenti, hogy addig biztosan elmarad az összes fesztivál, mint például a Sziget, Balaton Sound, VOLT, EFOTT, vagy éppen a Campus.

Azt, hogy augusztus 15 után mi lesz, egyelőre nem lehet megjósolni. De ezek alapján talán még az is előfordulhat, hogy a B My Lake nem marad el. Ha pedig a dél-koreai példákat nézzük, akkor az is elképzelhető, hogy hamarosan kinyithatnak a kisebb klubok. Most már azért nagyon kezd hiányozni minden.