79 éves korában elhunyt Tony Allen. a nyugat-afrikai zenét amerikai funkkal és jazzel vegyítő afrobeat stílus egyik megalapítója.

Tony Allen autodidakta módon tanult meg dobolni. Brian Eno úgy nyilatkozott róla, hogy ő a valaha élt legjobb dobos. Leginkább a nigériai Fela Kuti dobosaként ismerték. A 80-as évek óta Párizsban élt, ahol az afrobeat mellett elektronikával és dub-bal is próbálkozott. Olyan nevekkel dolgozott együtt, mint például Damon Albarnnal (Gorillaz, Blur) és Paul Simononnal is (The Clash).

De számunkra mindenképpen a 2019-es produkciója a legemlékezetesebb, hiszen Jeff Mills oldalán részt vett a tavalyi Ozora Fesztiválon. Nyugodjon békében!