Két hónapja maradtunk bulik és rendezvények nélkül. A május eleji hírek bizakodásra adtak okot. Bár a rendezvényeket augusztus 15-ig biztosan betiltották, azonban Pest megye határán túl már kinyíltak a teraszok és Ázsiából is azt olvashattuk, hogy szigorú szabályok mellett, de újra nyitottak a klubok. Az idilli állapot sajnos nem tartott sokáig.

A mai nap folyamán Posztobányi Andor posztolt a Facebookra. Az Országos Rendezvényiroda vezetőjeként valószínűleg jóval nagyobb rálátással bír a kialakult helyzetre, mint mi. Ezért érdemes odafigyelni a gondolataira. Szerinte addig nem lesznek bulik, amíg nincs vakcina. Ez pedig optimális esetben is legalább egy évet jelent még.

Kedves Zeneiparban dolgozó barátaim!

Egy gyors elemzést állítottam össze arra vonatkozóan, hogy mire kell készülni a jövőt illetően. Teszem ezt azért, hogy megértsétek. hogy mire meddig kell számítani mert sokatokkal beszélgetve arra a következtetésre jutottam, hogy a legtöbben átmeneti nehézségekkel számolnak csak, ami bármelyik pillanatban megoldódhat. Adja az ég. Ezt azért foglalom össze, hogy tessék készülni megoldásokkal a következő egy évre legalább és ezt –ne legyen így- de ezekből az információkból leszűrhetően azzal a munkával amire eddig volt lehetőség most nem lesz mód.

Sajnos sokan kárörvendenek a közösségi médiákban úgy állítva be, hogy az amit ez a szakma tett az nem munka volt és majd most megtanulják ezek az emberek, hogy mi is a kétkezi hivatás. A legtöbb szakmabeli valóban szerencsés volt és azt dolgozhatta amit szeretett, szórakoztatta a közönséget. És ez így volt helyes hiszen igény van rá, fizettek a produkciójáért kinek jobban kinek kevésbé jól. A népszerűségük piaci alapon eldöntetett. Ha volt rá kereslet meg tudott élni belőle jobban ha nem akkor akár másodállásban de a bevételükre számíthattak az év számukra kiemelt időszakaszaiban. Itt most nem az történt, hogy XY Megasztáros vagy valaki nem vette észre, hogy nem kíváncsi rá senki. Itt ki lett végezve egy iparág. És amíg a szintén térdre kényszerített iparágak közül pl. A turizmus legalább a rezsire valót ki tudja talán termelni a belföldi vendégekből addig a szórakoztatóipar teljesen bevétel nélkül maradt. Ráadásul a legrosszabb pillanatban érte a vírusterror. Az év ebben a szakaszában jött volna a bevétel. Mindenki arra készül fel itt ilyenkor, hogy ismét fellépések jönnek. Az előző fél évben nagyjából beosztották ami járt és most a tartalékaik végére értek. Én nem ítélek el senkit, hogy miért pályázott ilyen-olyan pénzekre. Lelkiismeretükre legyen bízva tényleg rászorultak e erre a pénzre. Meggyőződésem, hogy 90% -ban igen. Sokan egyszerűen nem tudták meddig fog tartani ami van és sajnos jogos volt az ijedtségük. Nem másoktól akarták elvenni, hanem magukat menteni. Sokkal nagyobb probléma, hogy nem mindenkinek jár. Hiszen a Lex Rhodia azért erre adott iránymutatást. Azóta ez nem lett elővéve….  – a lex Rhodia nevű régi jogelv szerint a közös érdekből okozott kárt közösen is kell viselni.)

Tényszerűen:

A jelenlegi állás szerint minimum egy évig nem lesz tömegrendezvény.

Ha ma megtalálják a koronavírus elleni ellenszert azt végig kell vinni a kísérleteken. Nincs olyan felelős ember aki vállalná, hogy a most kikísérletezett szerrel végig oltsa a társadalmat. Gondoljunk csak bele. Ha kiderülne , hogy fél év múlva pl. Stroke-ot okoz ki vállalná érte a felelősséget? (Csak egy példát írtam)

Ami szerintem megoldást jelenthet az az, ha a citokinvihart – ami megöli az áldozatot- csillapítani tudják és erre találnak valamilyen megoldást. Ebben reménykedhetünk. Akkor a vírus még köztünk lesz , de nem lesz annyira halálos az idősebbekre és a betegekre.

A társadalom láthatóan nem nyitott arra, hogy az idősebb és betegebb csoportokat izolálja -ezzel nem akarok vitatkozni- ezért csak a kor legyőzésével juthatunk levegőhöz.

Sajnos , ha egy év múlva van vakcina , azt le is kell gyártani, el is kell juttatni Magyarországra ( nem tudom milyen lobbi kéne ahhoz, hogy a világ nyertesebb országai előtt kapjunk belőle vagy legalább velük együtt) és le is kellene oltani vele a lakosságot…. (Szerintem az se 2 hét….) Ha ezt beleszámoljuk már jövő ősz van…

Hogy miért nem lesz tömegrendezvény. Ez a cikk mindent megértet veletek. Senkit se ítéljünk el azért , ha félti az életét. A közvéleménykutatások szerint az emberek 40% -a nem menne el tömegrendezvényre amíg nincs biztos vakcina.

Eddig sajnos a leggyorsabban kifejlesztett vakcinához négy év kellett, de azért ezt most remélhetőleg egy nagy kapacitással nekiszaladva gyorsan megdönthető rekord lesz.

Konklúzió…

Jelen pillanatban a tanulság az, hogy -ne legyen igazam- de jó ideig nem lesz koncert ami a szakma 98%-ának a bevételét biztosította és a következő egy évben szinte biztosan nem is lesz. A közhangulat nem azt mutatja, hogy bármi komoly segítséget kaphatunk az államtól. Vajon ez jelentheti e azt, hogy nincs szükség a magyar könnyűzenére…? A jelenlegi intézkedések csak csekély mértékben érintik a szakma egészét. Annyian szeretnek benneteket és azokat akik azért dolgoztak, hogy müködjön amit elképzeltetek…

Most azonban mégsem tudok más tanácsot adni minthogy összefogni, felkészülni a legrosszabbra. Az én fejemben is forognak a gondolatok a megoldásokról. De biztatni nem tudok senkit csak azt mondani, hogy fel kell készülni arra, hogy csak magunkra számíthatunk az elkövetkező évben és talán utána is. Nem fogjuk tudni a munkánkkal szórakoztatni a nagyérdeműt….

Vastag Tomi amikor kiírta, hogy ne vegyétek el a pályázati támogatást másoktól akik jobban rá vannak szorulva jót akart. Én tudtam, hogy két gyerekkel és az ő helyzetében minden forintra szüksége lesz. Nem ezt javasoltam neki. Le a kalappal előtte. De itt mindenkinek szüksége lesz támogatásra. Mindenki megdolgozott érte ebben a szakmában , hogy a teljesítményét elismerjék. Mindenki azt érezhette , hogy ez a hivatása és itt szükség van rá. Ha nem így lesz -és itt most hagy foglalkozzak csak azokkal akiket ez az írás érint- életek fognak szakadékba zuhanni minden átmenet nélkül. Mert erre nem lehetett felkészülni.

Mindannyian tudjátok, hogy mit szeretnétek csinálni és mit ér a munkátok. Nem lesz lehetőség rá. És ez lehet azzal jár, hogy sérül az imidzs vagy kárörvendenek emberek. Együtt tudtok magatokért tenni .

Most meg kell tanulni úgy életben maradni, hogy senki se fogja azt mondani, hogy valamiben nem vagytok jók. Mindenki tudni fogja, hogy valamiben nagyon jók vagytok….

Csak ebből nem lehet majd megélni….