A Törzs zenekar neve elsőre talán még nem mindenkinek mond sokat, pedig legutóbbi lemezük óriásit szólt postrock körökben és szinte minden best of listára felkerült. További érdekesség, hogy az albumot az Aggteleki cseppkőbarlangban vették fel, aminek egyedülálló az akusztikája meg amúgy is hazánk, de úgy az egész földbolygó egyik legkülönlegesebb helye.

A hanganyagot bakelitlemezen is kiadták, ráadásul film és egy remix album is készült belőle, amit a magyar elektronikus zene prominens alakjai értelmeztek újra. Ami még közös bennük az az, hogy az összes remixer a civil életben is baráti viszont ápol a zenekar valamelyik tagjával. Összesen hat átírat készült.

Első – FALMI
„Megfogott a szép, reményteli harmónia az eredeti számban, és igazából ezt alakítottam kissé sötétebbé, néhol már-már keservessé. Úgy gondolom, hogy még így is megmarad a harmónia szépsége. Végül az egész ügy súlyos, mechanikus techno formát öltött. Az ilyet sosem döntöm el előre, általában eljut egy olyan pontra a projekt, ahol már saját magát írja a szám.”

Második – Balázs Soma
„Egy dal igazából soha sincs kész. Mindig lehet még hozzátenni, elvenni belőle, hangulatokat alakítani, részeket átfogalmazni. Ennek a késztetésnek köszönhető, hogy belevágtam egy saját dalunk remixelésébe. Épp ezért nem is esett nehezemre új megvilágításba tenni az eredeti szám hangulatát és személyes jelentését, és továbbvinni úgy, hogy a dal lényege ne változzon meg. Valójában ez nagyon hasonló folyamat volt ahhoz, mint amikor a próbateremben írjuk a dalokat.”

Harmadik – Bernathy
„Mindig is szerettem az indie rockos pszichedelikus gitár témákat 4/4 alapon. Már az előző Törzs remix is igen jól sikerült (Földön), mondhatjuk, hogy az egyik legjobban sikerült zeném lett. Ezért később elkezdtem Soma fülét rágni, hogy van-e új dal, és akkor adta a Harmadik demo verzióját. A dolog érdekessége, hogy annak ellenére, hogy a végleges dal instrumentális lett, a demó verzióban még volt vokál, ami a remixben is hallható. Ez a szám egy pszichedelikus hangulat, nem lehet egyik pillanatról a másikra belecsöppenni, idő kell, hogy ráhangolódj. Ha meg már benne vagy, akkor maradsz is – olyan mint egy hosszabb bringa- vagy autóút.”

Negyedik – FERKO
„Számomra nagyon inspiráló volt a gyönyörű gitárhangzás a dalban. Már az elején tudtam, hogy bizonyos gitártémák változatlanul maradnak a remixben, azonban egy új kontextusba helyezve. A cél az volt, hogy a teljes nyugalomból eljusson a dal az extázisig. Azt szerettem volna elérni, hogy megszakadjon a szívem, majd kicsorduljon a tartalma a hallgató fülére.”

Ötödik – Iamyank
„Az aggteleki cseppkőbarlangban vettük fel – nekem már ennyi elég lenne ahhoz, hogy kíváncsian felhúzzam a szemöldököm, de ez már csak hab volt a tortán mert a TÖRZS fiúkat amúgy is ismertem és tudtam, hogy izgi úton haladnak. Olyan összhangot érzek ebben a cuccban mintha a zenekar és én is ugyanazt a verset olvasnánk fel, csak máshogy hangzik, mert más a hangunk.”

Hatodik – Ben Leavez ft. Vass Viki
Bence: „Amíg Somáék és a stáb készültek az album rögzítésére, a barlang túloldalán éppen valami nagy építkezés folyt, talán a mosdókat szerelték. Először zavart, de aztán térmikrofonnal felvettem a fúrók, láncok, gépek hangjait, és olyan atmoszférát teremtettek a barlangban, hogy éreztem, ezekből a hangokból kell megalkotnunk a remixet.”
Viki: „Amikor Bence megmutatta nekem az eredeti felvételt, már akkor is erős érzelmeket váltott ki belőlem. Ekkor még nem tudtam, hogy pár hét múlva a szövegen és énektémán fogok gondolkozni, de így lett. Úgy gondolom sikerült hozzátenni az eredeti TÖRZS dalhoz azt, amit mi képviselünk és remélem, hogy sok emberhez eljut majd ez a kis ékszerdoboz.”

Spotify link: https://open.spotify.com/album/4jwLuHNNe1uuygNNCflyV6?si=QyV62vzFR9uvTPKXHnTwCg

Az újragyúrt, extrán eklektikusra sikerült lemez debütálásaként egy maratoni este erejéig az összes szerző színpadra állt volna a TRIP hajón, kiegészülve a stílusban pont idevágó Kaktus zenekarral. A vírus aztán sajnos mindent felülírt. de ami késik nem múlik. Hamarosan élőben is végigkövethetjük a post-rock harmóniáinak lüktető technoba való transzformációját.