Március közepén egyik napról a másikra borult fel eddigi életünk. Hirtelen egy olyan helyzetbe csöppentünk, amire emberöltők óta nem volt példa. Két hónapot éltünk le teljes karanténban és már néhány hete legalább el tudunk menni iszogatni, de a táncos bulikra még mindig várni kell. Nagyon ki vagyunk már éhezve, de a jelen állás szerint úgy tűnik, hogy augusztus közepén jön el az ideje annak. hogy újra a táncparkettre léphessünk.

Szomjazunk a bulikra és már mindenki nagyon várja, hogy eldördüljön a startpisztoly. Dömping lesz, az egyszer biztos. de egy újonnan alakult szervezőcsapat rögtön olyat dobott, amire egyből felkaptuk a fejünket. A Rebels csapata úgy tűnik, hogy igen jó érzékkel választja ki a fellépőket. Aki minőségi szórakozásra és igényes techno-ra vágyik, az most megkapja!

Augusztus 29-én ugyanis Madridból érkezik az est headlinere, Tensal. A spanyol vonal az egyik leginnovatívabb ág a globális techno színtéren. Zenéjük nyers, erős és megalkuvást nem tűrő, akik soha nem süllyedtek bele a középszerűség és a popularitás mocsarába. Oscar Mulero, Svreca, Psyk, vagy éppen Reeko is az ibériai félszigetről származik. Ennek az illusztris társaságnak a tagja Héctor Sandoval, aki 2014-ben indította útjára a jelenlegi projektjét. Korábbról is ismerhetjük már, ő és Kessell alkotja ugyanis az Exium duót. Tensal viszont kettejük hangzásnál sokkal letisztultabb, minimalistább hatású. Zenéi olyan kiadóknál láttak már napvilágot, mint a saját címkés Tensal, a Develooper által irányított Modularz, a Slam-féle Soma Recordings, na és az Oscar Mulero által létrehozott spanyol intézmény, a PoleGroup.

A helyszín pedig nem lesz más, mint a TRIP Hajó, ami számos alkalommal bizonyított már a technorajongók körében. A fedélzet csodálatos dunai panorámával bír, a hajó gyomra pedig tökéletes helyszínt nyújt ahhoz, hogy elvesszünk a basszusokban. A megfelelő hangzásról Funktion-One fog gondoskodni. A hazai körítés is hasonlóan előremutató előadókat fog felvonultatni, hiszen Detective Kelly és NYXA is a lemezjátszók mögé áll augusztus 29-én.

Hosszú hónapok óta várunk egy hasonló rendezvényre. A jegyek értékesítése hamarosan megkezdődik. Aki szeretne jegyet nyerni, annak azt ajánljuk, hogy figyelje a The Kids Want Techno! csoport bejegyzéseit, ugyanis hamarosan nyereményjáték indul. Az adott helyzet ismeretében pedig biztosak lehetünk benne, hogy mindenki szeretné már kiengedni újra a gőzt, ezért nem érdemes sokáig halogatni a vásárlást, a hajó befogadóképessége ugyanis véges.

Esemény: https://www.facebook.com/events/277987426686112/
Rebels Entertainment: https://www.facebook.com/rebels.co.hu/