A járványhelyzetre való tekintettel a korábbiaktól eltérő körülmények között döntött az NKA Hangfoglaló Könnyűzene Támogató Program Kollégiuma a Médiatámogatási Alprogram pályázatairól. A döntés értelmében 18 médium több mint 15 millió forint támogatásban részesül.

Az NKA Hangfoglaló Könnyűzene Támogató Program Kollégiuma a járványhelyzet miatt csak áprilisban tudta végleges döntését meghozni a még 2019-ben a Médiatámogatási Alprogram keretében meghirdetett, de már 2020-as beadási határidejű pályázatairól. A könnyűzenével foglalkozó print és online médiumoknak szóló felhívásra 27 pályázat érkezett, összesen közel 38 millió forintos igényt megfogalmazva. A kollégium a rendelkezésére álló 15 millió forintos keretet közel 15%-kal túllépve végül 18 médiumnak ítélt meg támogatást, köztük több olyan szerkesztőségnek is, amelyek több éve partnerei a programnak. (A támogatottak listája ITT érhető el.)

A kollégium tavaly év végén két rádiós témakörű nyílt pályázatot is kiírt összesen 50 millió forintos kerettel. Az egyikben olyan lebonyolítót keresett, aki a hagyományos, földi sugárzású rádiókat összefogva ösztönözte volna a magyar dalok játszását. Erre a felhívásra azonban nem érkezett pályázat, ezért a kollégium úgy döntött, a felszabaduló keret egy részét a többi döntésnél használja fel, illetve másik részét pedig átcsoportosítja a járványhelyzet miatt megjelent rendkívüli pályázatra. A másik rádiós felhívásra, ami lényegében egy új, online „Hangfoglaló” rádió alapjainak a lerakását célozta, négy pályázat érkezett, amelyek közül Kerpod elképzeléseit támogatta a testület.

A Hangfoglaló Program kollégiuma tavaly alaposan átdolgozta az öt éve futó Előzenekari Alprogram pályázati felhívását. A testület ugyanis abba az irányba szeretné terelni a már befutott, nagy koncerttermek megtöltésére képes és a még kezdő, kisebb közönséggel rendelkező formációk együttműködését, hogy a közös bulik mellett egyfajta mentori kapcsolat is kialakuljon közöttük, aminek köszönhetően az előzenekarok a főzenekarok ismertségéből is profitálhatnak. A megváltozott pályázati felhívásra 41 páros jelentkezett. A járványhelyzet miatt azonban nem született döntés a részben nagykoncertek támogatásáról is szóló forrás felosztásáról. A Kollégium arra kéri a pályázókat, hogy 2020 októbere és 2021 szeptembere közötti időszakra vonatkozóan erősítsék meg szándékukat. (A pályázók az erről szóló levelet az NKA fiókjukba megkapták, amire június 18-ig válaszolhatnak.)