Ha jól számolom, március 7-én volt utoljára lehetőségünk normális keretek között bulizni. Az volt az utolsó hétvégénk, aztán egyik pillanatról a másikra megszűnt minden szórakozási lehetőség. A járványveszély lecsengésével elmúlt a karantén, viszont a szórakoztatóipar az utolsók között indult újra. Amilyen gyorsan állt le a bulizás, olyan hirtelen kapta meg az iparág múlt héten újra a zöld jelzést.

Még így is voltak olyanok, akiknek sikerült leszerveznie két nap alatt mindent. Már ami a helyszínt, fellépőket, technikát és biztonsági előírásokat jelenti. Ezek a rendezvények azonban még inkább számítottak fél illegál eseménynek,a Facebookon nem is igen hirdették őket nyilvánosan.

Úgyhogy nagyjából a mostani hétvége lesz az, amikor kezd helyreállni a rend. A korlátozások feloldása nem csak a szabadtéri, hanem a zárt térben megrendezett eseményekre is vonatkozik. Vagyis újra kinyithatnak a klubok!

Budapest kedvenc technoklubja is újraéledt és rögtön egy három napos hétvégi programmal durrantják be a nyarat! Aki eddig a nem odaillő külföldi turisták miatt ódzkodott az Akácfa utcai szórakoztatókomplexumtól, az most gyorsan használja ki a helyzetet!

▩ THE WEEKEND

▩ ▩ 06 25 ▩ Benc, Gilbert Pomelo ▩ ▩
▩ ▩ 06 26 ▩ Nyxa, LAU, Yinna ▩ ▩
▩ ▩ 06 27 ▩ Tolo, Falcao, CT Kidobó, Llippi ▩ ▩

Esemény: https://www.facebook.com/events/306438540524695/