A Glastonbury nem csak Nagy-Britannia, hanem az egész világ egyik legjelentősebb fesztiválja. 1970-ben rendezték meg először. Tavaly több, mint 200 ezer látogatót vonzott, a jegyeket általában fél óra alatt elkapkodják. Mindenféle stílus felvonultatja magát és a legnagyobb nevek lépnek színpadra, amiből több, mint 100 is szokott lenni.

Igen erős lett volna az idei line up is, márciusban az elsők között jelentették be a szervezők, miszerint elmarad a fesztivál. Ők pedig nagyon nehéz helyzetbe kerültek. Michael Eavis, a fesztivál 1935-ös születésű alapítója úgy nyilatkozott a The Guardian-nak, hogy jövőre már mindenképpen muszáj lesz megrendezni a fesztivált, ha azt szeretnék, hogy biztosított legyen a működése a jövőben is a Worty Farmon. A fesztivált ugyanis 1970 óta Eavis farmján rendezik.

„Jövőre mindenképpen meg kell rendeznünk, különben csődbe megyünk! A működés érdekében folytatnunk kell, nem hiszem hogy még egy évet várni tudnánk. Nagyon nehéz helyzetbe kerülünk, ha jövőre is le kellene mondanunk az eseményt. Abban az esetben az egész szórakoztatóipar megy a levesbe, azt ugyanis senki nem tudja, hogy mekkora segítséget kapnánk az államtól” – fűzte hozzá Eavis lánya, Emily.

Sajnos ezek a problémák nem újkeletűek, a fesztiválszektor résztvevői mind hasonló gondokkal küzdenek. Mi pedig csak a legjobbakat remélhetjük!