A Fekete Zaj Fesztivált 2009-ben rendezték meg először. Az eseménnyel kapcsolatban a legtöbb vendég fő élménye az összetartó, barátságos és nyitott közösség, a különleges helyszín, és a jó zenék, koncertek és DJ-szettek sora egymás után. Valószínűleg ezek is hozzájárultak ahhoz, hogy nagyon sok hazai és nemzetközi csapat játszana szívesen a fesztiválon.  A fesztivál a megszokott módon nagyon izgalmas zenei programot kínál ebben az évben is. A járványügyi helyzetre való tekintettel idén csak hazai előadók fognak fellépni Sástón, a festői hangulatú Mátra szívében.

Összesen négy színpadon zajlanak az események. Az idei módosított programstruktúra áldozata a Lúdvérc színpad lett, ezt a helyszínt 2020-ban nem építik fel. A helyére kerül a Delta színpad, ami este koncerthelyszínként működik majd, napközben és éjszaka pedig kedvenc kocsmánk, a Klub Vittula által szervezett beszélgetések, workshopok és afterpartik valósulnak meg itt.

Ide nem azért járnak az emberek, hogy a megszokott zenekaraik slágereit hallgassák: az igazi közösséggé összeálló, kis számú fesztiválközönség, a baráti pillantások és beszélgetések, a csodálatos természeti környezet és a kilátó egyedi sziluettje, és a nappali kikapcsolódás után rendre katarzist kínáló, műfajtól függetlenül különleges koncertek és DJ-szettek sora hozza vissza minden évben a Mátrába a Zajongókat.

Az augusztus 19-22. között megrendezésre kerülő underground seregszemlére igen kedvező áron el lehet jutni. A napijegyek ára mindössze 4990 Ft, a négy napos bérlet pedig mindössze 16 990 Ft-ba kerül abban az esetben, ha július 31-ig megveszed.

A line up-ot böngészre sok ismerős névre bukkanhatunk. Ilyen például Man + Machine, Planetdemage, Iamyank, Barabás Lőrinc, vagy éppen a Black Nail Cabaret. A fesztivál érdekessége. hogy a prorgamok minden este hajnali 2-kor érnek véget, ami garancia arra, hogy ez a fesztivál a feltöltődésről is szól.

Íme a napi bontás:

2020. augusztus 19., szerda
Fellépők: Gustave Tiger, Entrópia Architektúra, Mordái, Barabás Lőrinc Live Act, Űrhajó, Untitled 99, First Aid 4 Souls, Planetdamage, Ven, Pyøba, Rien du Sol, Baron Mantis, Shapat Terror, The Southern Oracle, Ghostchant, Oaken, Grabanc

2020. augusztus 20., csütörtök
Fellépők: VHK, Korai Trancemission, Dorota, Talayapa feat Rita K, Musica Moralia, Tpsrprt, Norbert Kristof, Ficture, Havária, Kobza Vajk Trio, Panoramic Barrier, AZE N, The Swamp Creatures, Her Highness, Lemurian Folk Songs, Svoid, Reason, Kajgūn, Slogan, Fetish section, Padkarosda

2020. augusztus 21., péntek
Fellépők: The Devil’s Trade, Sear Bliss, Képzelt Város, Mayberian Sanskülotts, ∏ – Plasma Pool projekt, Agregator, Molnár Róbert Band, Fixateur Externe◊ Polldarier, Man & Machine, Cawatana, Pixelplants, Testrablɵk, Warshow, Idegen, Németh Róbert, Amber Smith, PsyPorn, Törzs

2020. augusztus 22., szombat
Fellépők: Black Nail Cabaret, Lazerpunk, Freak Fusion Cabaret, Voyage, Ahriman, Ultranoire, Maneuver Maneuver, Fausto Mercier, Banyek, Psychedelic Rainbow Warrior Peace Force, Devil Seed, Boru, Needless, Zivatar, Angerseed, Kill With Hate, Divided, Raw Melody Men, Pornography