Fat Tony (polgári nevén Tony Marnach) neve nem biztos, hogy ismerősen fog hangzani elsőre. Pedig már a 80-as évek óta aktív és ott volt az acid house kultúra születésénél is. Lassan 40 éves pályafutással büszkélkedhet, 16 évesen állt először a lemezjátszók mögé Olyan nagy nevekkel pörgetett együtt, mint például Danny Rampling, Andrew Weatherall, vagy éppen Sasha. Ő hozta először Frankie Knuckles-t Londonba. A 80-as évek és a 90-es évek eleje volt a brit főváros klubéletének aranykora, Fat Tony pedig London hercegének számított, de később élt New Yorban is.

A legmenőbb klubok rezidenseként tevékenykedett: Studio 54, Palladium, The Jungle, Fred’s. Utóbbi helyen találkozott először Kate Moss-szal, aki még csak 15 éves volt és iskolai uniformisban érkezett, amit az irodában cserélt le, nem sokkal később pedig már az asztal alatt feküdt részegen. Ugyanakkor Fat Tony is aktív részese volt a divat világának, nem kisebb szupersztárok turnéján pörgette a lemezeket, mint például Madonna, Michael Jackson és Prince. Az első csík kólát személyesen Freddy Mercury-tól kapta, akivel elég sokat lógtak együtt. Közismert ténynek számított az is, hogy nem csak a lemezjátszók mögött találja fel magát. Volt olyan este, ahol 170 000 fontot szórt el. Ezt végül fellépésekben törlesztette.

Elmondása szerint 1 millió fontot költött drogokra eddigi élete során. Megesett, hogy leállította a zenét és addig nem folytatta, amíg valaki meg nem kínálta. Annyi kokaint szívott a lemezeken, hogy azok előbb-utóbb megadták magukat. Ezt pedig nem lehet a végtelenségig fokozni, az éjszaka sötét oldala szép lassan őt is felőrölte. 45 kilósra fogyott és összesen egy pár sportcipője (az sem az övé volt) és egy szem foga maradt, a többi mind kihullott. Négy éve nem bulizott sehol. Most 18 percben mesél az életéről abban az angol nyelvű dokumentumfilmben, amit a Mixmag készített.

Ha pedig kíváncsi vagy rá, hogy milyen zenét játszik, akkor hallgasd meg a legfrissebb mixét, amit május 1-én töltött fel a Youtube-ra.