Különös bejegyzésre bukkantunk a minap Ruede Hagelstein Facebook-oldalán. Az 59 000 követővel rendelkező berlini DJ / producer olyan nagynevű kiadók gondozásában jelentette meg zenéit, mint például a Watergate Records, Souvenir vagy éppen a Keinemusik. Vagyis egy olyan zenészről van szó, akinek komoly respektje van a nemzetközi színtéren.

Az történt ugyanis, hogy kapott egy remix felkérést a karantén idején. Ezekért általában pénzt szokott kapni, de az is általánosan bevett módszernek számít, hogy akinek remixet készít, az később szintén viszonozza ezt a felkérést. Most is az utóbbi történt, a felkérés a művész menedzsmentjétől érkezett, akivel korábban még soha nem találkozott személyesen. Elvállalta a felkérést, hiszen kedveli a zenész eddig munkásságát és sokkal izgalmasabbnak tartja a kölcsönös remix készítést ahelyett, hogy a pénz beszélne.

A koronavírus okozta első sokkból való felocsúdás után aztán nekilátott a remix elkészítésének. Úgy határozott, hogy némiképp visszavesz az eredeti sebességből, 123 helyett 118 BPM-en dolgozott. Nem nagy változás, még mindig négynegyedről van szó. A szintetizátort gitárra cserélte. az eredeti húrokat egy picit átdolgozta és hozzáadott egy új dallamot a Moog Slim Phatty szintijével. Az eredeti vokált nem használta fel, nem érezte a magáénak, így is megértette az üzenetet. Az elkészült mű tökéletesen tükrözte az aktuális hangulatát, a zene remekül működne egy napfelkeltés szett alkalmából a tengerparton. Úgy döntött, hogy nem lesznek hatásvadász kiállások, már csak azért sem, mert a pandémia okozta helyzet miatt amúgy sem tudunk sokat bulizni. Magyarán a végeredmény kicsit sem lett odabaszós.

A menedzsernek viszont nem tetszett az elkészült mű. Azzal érvelt, hogy ez a remix nem illik bele a koncepcióba és udvariasan megkérte Ruede Hagelstein-t, hogy készítsen egy másikat.

“A remix irányvonala nagyon eltér attól a hangzástól, ami által megismerhettünk” – szólt a cseppet sem hízelgő indok.

Ez pedig mindent elmond a zeneipar jelenlegi helyzetéről, ami – főhősünk szavaival élve – egy nagy kibaszás. A menedzser úgy próbál okoskodni, hogy láthatóan fingja sincs arról, hogy miről szól Ruede Hagelstein művészete. Miközben arról magyaráz, hogy mekkora művész, nem tiszteli a munkásságát, semmibe veszi a művészi szabadságot. Minden csak a pénzről és az üzleti elvárásokról szól. Amit ő kért, az egy produceri munka, nem pedig egy remix felkérés. Sajnos sem ő, sem még sokan mások nem értik a különbséget a kettő között.

“Ha kísérleti hangzást szerettél volna megalkotni, jobb lett volna, ha előbb lekommunikálod velünk és akkor el tudtuk volna kerülni ezt a szituációt.”

Ruede ezen már teljesen kiakadt. Ez nem így működik. Nem egy drum and bass remixet készített, ami nyilván furcsa is lett volna. A menedzsernek fingja sincs a stílusokról (az elkészült remix minden, csak nem kísérleti), majd ezek után még neki áll feljebb.

Ide jutottunk 2020-ra. Hogy is szólt a mondás? Senkiháziak kezében van a popszakma! Ez a megállapítás pedig aktuálisabb, mint valaha.

https://www.facebook.com/115457448488083/posts/3413621115338350/?d=n