Bizonyára már csak nagyon kevés olvasónk emlékszik a szép emlékű Top TV nevű csatornára. Ez volt az első magyar műholdas tematikus televízióadó, mely 1995. június 12-től 1996. május 30-ig sugárzott. Igen csak izgalmas időszakról beszélünk, hiszen nagyjából ilyenkor kezdte meg térhódítását hazánkban a techno. Bár az első hivatalos bulira állítólag már 1988-ban sor került.

Az X-Mas Mayday volt az egyik első nagyobb volumenű techno rendezvény az országban. Szép számú közönség gyűlt össze a Petőfi csarnokban és a szervezők a lézerekkel sem spóroltak. Részt vett rajta az akkori hazai e-zenei szcéna krémje, mint például Andrey J, Exotron (Császár Előd live projektje) és a Kozmix. Volt három nemzetközi fellépő is, DJ Hooligan, Misjah, valamint Lenny Dee személyében. Utóbbiról kiderül, hogy élete addigi leghosszabb szettjét Sven Väth-tel nyomta le. A kérdező nem finomkodik, a külföldi interjúalanyoknak nem minden kérdés nyeri el a tetszését és véleményüket nem is rejtik véka alá. Megszólal a főszervező is, aki feketén-fehéren kijelenti, hogy kizárólag üzleti szempontok alapján vágott bele a dologba és hogy semmi közük nincsen a német nagy testvérhez, már ami a rendezvény elnevezését illeti.

A beszélgetéseket hosszú percekig színesítik az élő bejátszások, érdemes végignézni minden másodpercét. Egy újabb igazi kordokumentumra leltünk, a feltöltésért nagy köszönet illeti Balla Zoltánt.