Úgy tűnik, hogy a Facebook nem a levegőbe beszélt és október 1-től valódi reformok következnek. A közösségi oldal ugyanis korlátozni fogja a zenei tartalom megosztását, aki pedig nem tartja be a szabályokat, annak blokkolni fogják a profilját. Mindezekről Olavi írt a Magyar DJ Magazin legfrissebb bejegyzésében. Fussuk át röviden, hogy miről is van szó, mert a változások nem csak a zenészeket, hanem az egyszeri felhasználókat is érinti.

A jövőben nem lehet zenéket megosztani, a Facebook ugyanis a családi, illetve baráti fotók és videók megosztását szorgalmazza. Ha valaki mégis arra vetemedne októbertől, hogy zenéket osztana meg, annak nem csak a bejegyzését, hanem a profilját, oldalát és csoportját is blokkolni fogják. Nem csak zenéket és mixeket nem lehet megosztani, hanem live streameket sem.

Bizonyára sokan emlékszünk még a 2010 előtti időre. Aztán jött a Facebook és gyökeresen megváltoztatott mindent. A zenészek legfőbb közösségi oldalának számító myspace rövid idő alatt teljesen elvesztette jelentőségét és a művészek honlapja is nagy általánosságban a Faceboook-oldalukra irányított át. Pillanatok alatt megváltoztak a zenefogyasztási szokások, a DJ-k pedig a végletekig megpróbálták kihasználni a közösségi oldal adta lehetőségeket önmaguk promótálására. Az október 1-én életbe lépő változás azt jelenti, hogy minden zenésznek gyökeresen át kell alakítani a marketingstratégiáját. Az átállás sokaknak fog fájni és biztosan meg fognak jelenni új szereplők is. A reformok pozitív hozadéka viszont az lehet, hogy az előadók visszavesznek a kényszeres online jelenlétből és újra a zenére fognak fókuszálni.