Erick Morillo-t szeptember 2-án holtan találták a Miami Beachen található otthonában. Mindez pedig alig egy hónappal azután történt, hogy szexuális zaklatással vádolták, sőt a halála óta még többen  álltak elő hasonló történetekkel. A téma azóta is állandó vita tárgyát képezi pro és kontra. Tegnap azonban már egy másik világhírű lemezlovas került a célkeresztbe. A Paris Electronic Week ugyanis lemondta Derrick May fellépését, miután a detroiti legendáról  hasonló híresztelések keltek szárnyra.

Mindenféle szerénytelenség nélkül kijelenthetjük, hogy Derrick May atyaúristeni státusszal rendelkezik a technorajongók körében idestova 30 éve. A stílus egyik alapító ősatyjaként ez nem is meglepő és éppen ezért bármiféle hivatalos állásfoglalás híján igen csak körültekintően kell kezelni az ügyet. Azonban – mint ahogyan az Kenny Larkin budapesti afférja után kiderült –  a detroiti legendák sem mind szentek és sérthetetlenek.

Több portál ugyanis arról írt, hogy Derrick May esetében nem egyedi esetről van szó és a FB-bejegyzése alatti kommentek is erre engednek következtetni. Többen konkrétumokkal is előálltak, különösen figyelemreméltó egy new york-i szakmabeli, bizonyos Michael James eszmefuttatása.

Derrick May hívei bíznak a lemezlovas ártatlanságában, de a hozzászólások alapján úgy tűnik, hogy nem fog ennyiben maradni az eset. A Paris Electronic Week szervezői azt nyilatkozták, hogy a Derrick May-jel kapcsolatos legújabb állítások után döntöttek úgy, hogy lemondják az 57 éves művész fellépését.

Derrick May egy tegnapi FB bejegyzésben elutasítóan reagált a vádakra. Szerinte a féltékenység gyűlöletet szül, a gyűlölet haragot, a harag pedig hazugságot. A történetnek nagy valószínűség szerint ezzel még nincsen vége.

Jealousy beget hate,hate beget anger,anger beget lies,lies beget the fool who would be so reckless to use them all as tools to achieve!

Közzétette: Derrick May – 2020. szeptember 15., kedd