A Ferencváros labdarúgó csapata 25 év után jutott be idén újra a Bajnokok Ligája csoportkörébe, ahol az FC Barcelona,a Dinamo Kijev, valamint a Juventus lesz a kilencedik kerületiek csoportellenfele. Ez utóbbi csapat számos rajongót tudhat magáénak hazánkban is, a DJ-k közül többek között Zvezda Beta szurkol a torinóiak. De nem csak ő, hanem Loco Dice is az Öreg Hölgynek szorít. Éppen ezért különösen nagy megtiszteltetés számára, hogy őt választották az Adidas “Juventus Icon”-kollekciójának nagykövetévé.

A kollekció egy olyan utcai ruházati termékcsaládot foglal magában, ahol a zene és a 90-es évek életérzése egyesül. Éppen azoké az időké, amikor a Juventus történetének legnagyobb sikereit érte el, hiszen 1996-ban megnyerték a trófeát, a rákövetkező két évben pedig döntőt játszottak.

A Fradi egyébként november 4-én fogadja itthon a Juventust, a torinói mérkőzésre pedig november 24-én kerül sor.