A könnyed electronica szerelmeseinek nem kell bemutatni az elmúlt években komoly sikereket magáénak tudó Belaut, melynek célja továbbra is az, hogy a modern egyén számára menedéket adhasson, ahol a hallgató önmagába és a gondolataiba merülhet zenéjük által.  A duó régóta várt, második, Colourwave című albuma tavasszal jelent meg, amely számos pozitív kritikát kapott és több, mint félmillió streamnél jár. A külföldön is sikeres zenekar, amely október 12-én az A38 Hajón mutatja be friss lemezét, most a Risk It All című dalához ad ki egy látványos klipet, valamint egy különleges éjszakai verziót.

“Take you to the sea” – vallják szerzeményeikről. A Belau (Kedves Péter és Buzás Krisztián) lehetőséget kínál. Menedéket a modern világ emberének arra, hogy a zenekar önismeretre invitáló zenéjén keresztül a hallgató elmélyülhessen önmagában, miközben a zenekar által megalkotott modern és elegáns ütemek keverednek az elme nyugalmát örökké remélő szövegekkel. Az inspiráció pedig állandó. A természet legalapvetőbb elemei, melyek közül számukra a legfontosabb a végtelen tenger és annak ereje. 

A formáció négy és fél éves fennállása során számos határon túli sikert könyvelhetett el, ez idő alatt közel 200 koncertet adtak 23 országban, és olyan neves nemzetközi fesztiválokon játszottak eddig, mint a Primavera, az Electric Castle, a Eurosonic, vagy az amerikai SXSW. Az elmúlt években olyan komolyabb rádiók játszották dalaikat, mint a BBC Radio 1, vagy a KEXP, és olyan nemzetközi médiumok írtak róluk elismerően, mint a Billboard, a Clash Music, a The Line of Best Fit, vagy a Ones to Watch, de bekerültek a Café del Mar playlistjébe is. A Belau első lemeze 2017-ben Fonogram-díjat kapott, és tavasszal átlépték az egymillió streamet is az eddigi kiadványaikkal.

A számos pozitív kritikát bezsebelő Colourwave tavasszal jelent meg, az önismeret mélyebb lehetőségeinek kiaknázása felé próbál utat mutatni. A ’Risk It All’ a lehetőség dala. Az egyik kedvencünk az új albumról, a megjelenés óta több nagy nemzetközi rádió is előszeretettel játssza és már túl a 100.000 streamen. Már korábban is éreztük a potenciált a dalban, így még februárban több országban, gyönyörű helyszíneken le is forgatta a stáb a hozzá tartozó mozgóképet. Áprilisban szeretnénk kiadni a Colourwave Deluxe verzióját, amelyen újragondolások, remixek, live sessionök, de vadonatúj dal is lesz, erről az egyik szemelvény a Risk It All éjszakai verziója, ahol egy picit misztikusabb, sötétebb, minimálabb verzióra hangszereltük át a dal. – mesélte a duó a friss, Amahlaval közös kiadványokról.

A Belau friss lemezét október 12-én mutatja be az A38 Hajón, a CAFe Budapest keretein belül, számos extrával, vendégekkel, egyedi látvánnyal. Az európai turnéjának elmaradó állomásait a lehetőségekhez mérten folyamatosan pótolja.