Az NKA Könnyűzene Kollégiuma közzétette őszi nagy pályázati csomagját. A felhívások között szerepel alkotói támogatás, koncertek megvalósítását ösztönző pályázat, hang- és képfelvétel készítést támogató pályázat és könnyűzenei táborok, oktatóprogramok szervezésének lehetősége is. Összesen 9 kategóriában lehet pályázni, több mint félmilliárd forint támogatásra november 12 éjfélig.

Az NKA Könnyűzene Kollégiumának 2020. október 13-án közzétett pályázati felhívásai:

  1. Téma: Alkotói támogatás legalább hároméves szakmai múlttal rendelkező, elismert magyar zeneszerzők és szövegírók számára új, könnyűzenei művek létrehozására
  2. Téma: Kiemelt alkotói támogatás tartalmában és megvalósításában nagyszabású (színpadi művek, balett, filmzenék, jazz kompozíciók, stb.), nagy apparátust (szimfonikus zenekar, kórus, bigband, stb.) igénylő könnyűzenei művek létrehozására
  3. Téma: Magyarországi könnyűzenei koncertek, produkciók megvalósítása (legalább három éves szakmai múlttal rendelkező, hazai és határon túli magyar előadók, formációk részére)
  4. Téma: Kiemelt támogatás legalább 10 éve aktívan koncertező előadók/együttesek részére, tartalmában és megvalósításában nagyszabású, nagy apparátust igénylő, legalább 1000 fő befogadására alkalmas helyszínen, jubileumi könnyűzenei koncert megrendezésére
  5. Téma: Legalább három éves szakmai múlttal rendelkező, magyarországi könnyűzenei formációk, előadók és együttesek külföldi vendégszereplése, magyarlakta területen, nyilvános koncerten, túlnyomóan magyar anyanyelvű közönség számára
  6. Téma: Legalább három éves szakmai múlttal rendelkező könnyűzenei formációk, előadók könnyűzenei hangfelvételei készítésének, terjesztésének elősegítése
  7. Téma: Legalább három éves szakmai múlttal rendelkező könnyűzenei formációk, előadók által létrehozott könnyűzenei képanyagok, képfelvételek készítésének, terjesztésének elősegítése
  8. Téma: Tematikus könnyűzenei ismeretterjesztő, hangszeres interaktív előadások támogatása a diákok zenei nevelésének elősegítése, a könnyűzene/hangszeres zene iránti nyitottság, valamint a koncertlátogató közönség számának növelése céljából
  9. Téma: Könnyűzenei táborok megvalósítása

A felhívások teljes szövege elérhető az NKA honlapján.