Az Amsterdam Dance Event (ADE) idén ünnepelte volna 25. évfordulóját. Ahogyan minden másnak, ennek a fesztiválnak is keresztbe tett a COVID-19, ezért aztán a jubileumi kiadás helyett pandémia különkiadás kerül megrendezésre október 21. és 25 között. Az ADE szakmai és kulturális programjait egy az egybe átültették a digitális környezetbe, online közvetítéseken és felvételeken keresztül otthonról követhetjük az előadásokat, koncerteket, zenei workshop-okat.

A világ legnagyobb elektronikus zenei szakmai konferenciája, az ADE PRO saját fejlesztésű, interaktív streaming platformot kap. Ezen keresztül lehet majd részt venni többek között a komoly szintű mesterkurzusokon, technológiai bemutatókon, illetve a zenei szcéna tekintélyes szakembereinek előadására ülhetünk be virtuálisan.
A teljes program megtalálható az ADE weboldalán.
https://www.amsterdam-dance-event.nl/en/rough-guides/ade-pro/

Az alábbi előadások, kerekasztal beszélgetések felkeltették a mi figyelmünket is:

Október 21. Szerda

17:15-18:15
Új lehetőségek a fesztiválok számára
Egészen az idei évig a globális élőzenei fesztiválipar „sokmillió-dolláros” üzletágnak számított, az előadóművészek hálózatára alapozva. Rendezvény tervezők, színpadi dekoratőrök, technikusok, ügynökök, grafikusok és számtalan háttérmunkálatokban résztvevő, elhivatott szakemberek ülnek otthon és túl sok már a szabad idejük. Mit tehetnek most a zeneipar egyéb ágazatai, melyek szorosan kapcsolódnak ehhez a világszerte elterülő hálózathoz, aminek eddig ők is élvezték az előnyeit?  Segíthetnek-e megvédeni azokat a tehetségeket, akik máskülönben eltűnnének a süllyesztőben?
Előadó vendégek: Derek Debru (Nyege Nyege, BE), Enric Palau (Sonar, ES), Nicky Roelofsen (Q-Dance, NL), Sam Distaso (Sansar, US)

Október 22. Csütörtök

15:55- 16:25
Robert Hood és Femi Kuti beszélget a kirekesztő politikáról
Két olyan veterán zenész ül le beszélgetni, akik hírhedten nem félnek belevonni a politikát zenei kinyilatkoztatásukba. Robert Hood, az Underground Resistance egyik alapító tagja, a nigériai Femi Kuti pedig az Afrobeat legendája, azaz Fela Kuti aktivistának a fia. Rendkívül kényes és személyes hangvételben vitatják meg történetüket, melyben a politika és a zene mindig is elválaszthatatlanok voltak karrierjük során. A vendégek megosztják a számukra legfontosabb problémákat és nézeteiket, és hogy ez a szenvedélyesség hogyan szűrődik át zenéjükbe is. Elmesélik, mit terveznek a következő hónapokra, illetve a pandémia hogyan befolyásolta az igazságszolgáltatásért folyó küzdelmüket?

18:00-19:00
Új lehetőségek az előadók számára
Művésznek lenni mindig is nagy áldozattal jár, hiszen közel sem mondható hétköznapi életnek az övék. Ezzel szemben idén beütött a korona, hirtelen megszűntek az eddig kedvező lehetőségek az előadók számára. Bár ez legalább kimozdította őket a komfortzónából, ami aztán a szükségszerű, de mégis katartikus kreativitás hullámához vezetett. Viszont még mindig úgy fest, hogy egyhamar nem lesz változás a zenés szórakoztatóipar területén. Hogyan segíthet az otthon maradt zenészeknek a technológia, milyen analóg vagy szoftveres újítások és új platformok próbálnak hidat emelni köztük és a rajongók között? Hogyan lehet a virtuális műsorokat olyan magas szintre emelni, amivel éppúgy kielégítik a közönséget, mint a valós eseményeken? Milyen új technikával vezérelt rendszerek segítik a művészeket abban, hogy megfelelő fizetést kapjanak munkájukért?
Ezeket a kérdéseket vitatja a francia Bloody Mary, Danny Howard a BBC Radio 1-tól, Mo Laudi (ZA), Jack Bridges a SoundCloud, valamint Xanthe Fuller a Mixcloud képviseletében.

19:30- 20:10
James Blake beszélget a ’popszakma’ mentális befolyásáról
A világsztár James Blake a szorongás kezelésével foglalkozó szakértővel, Jennie Morton-al közösen kifejtik, vajon mitől válik valaki művésszé? Továbbá hogyan lehetséges, hogy ebben a szakmában oly sokan válnak kiszolgáltatottá a depresszióval és függőséggel folytatott küzdelemben. Blake és Morton stratégiákat kínálnak az ebből adódó kihívások kezelésére, valamint megvitatják  a végtelennek tűnő COVID-19 válság túlélésének módjait.

Október 23. Péntek

12:00 – 12:40
A zenei marketingnek hogyan kellene alkalmazkodni a világjárványhoz?
Jason Fulton az emberközpontú intuíciós és stratégiai ügynökség, a This Memento alapítója, melynek ügyfélkörébe tartozik például a Nike, Converse és a Sonos márkák cégei is. A szakember előadásában 2020 legnagyobb problémájával foglalkozik, azon felül pedig kitér arra is, hogyan lehet a legjobban alkalmazkodni a pandémia utáni üzleti világhoz. Leckét ad arról is, miként tudná a zeneipar értelmesen kezelni ezeket a viharos időket. „Az üzletnek meg kell változnia! Ezt nem mindenki fogja elfogadni – de mi lenne, ha megtennéd?”

16:00 – 16:50
The Only One in the Room – Nemek közti egyenlőség a munkahelyen
Az előadás lényege, hogy a zenei szcénából öt nő közé ül le egyetlen szakmabeli férfi, hogy a nemek közötti megkülönböztetésről és az interszekcionalitás hiányáról beszélgessenek, az őket körülvevő környezeti normákat tanulmányozva. Megpróbálják megérteni, hogy a nemi megkülönböztetés hogyan viszonyul a rasszizmushoz, a vallási nézetet és szexuális beállítottságot célzó intoleranciához.

Az ADE Digital Pro Pass biztosítja majd birtokosainak a teljes programban való részvételt, továbbá egy éves hozzáférést nyújt a globális szakmai adatbázisukhoz. Ebben a világ minden országából regisztrált szakmabeliek kontaktjai szereplenek, célja az üzleti/partneri kapcsolatok kiépítésének megkönnyítése a zeneiparosok számára.
ADE Digital Pro Pass: 75 euro, megvásárolható az alábbi oldalon: https://store.amsterdam-dance-event.nl/passes

 

További infók:

https://www.amsterdam-dance-event.nl/en/

https://www.facebook.com/amsterdamdanceevent