Június elején robbant be a köztudatba a Rebels csapata, akik egyből felkeltették a figyelmünket. Ami nem is csoda, hiszen kiváló érzékkel választották ki a külföldi fellépőket és gondosan ügyeltek arra, hogy a hazai körítés is kizárólag a minőségi hazai előadók köréből kerüljön ki. Nagyon vártuk már Tensal és Stanislav Tolkachev fellépését, az élet azonban mindkét alkalommal közbeszólt. A járványügyi korlátozások miatt egyik bulit sem lehetett megrendezni. A srácok azonban nem adják. fel. Úgy tartja a mondás, hogy három a magyar igazság. Ezért újra nekirugaszkodnak. Ezúttal most már csak összejön!

Már csak azért is, mert november 21-én is egy kiváló külföldi fellépő lenne a meghívott. DJ Temudo ráadásul még soha nem járt Magyarországon, bár a munkásságát jól ismerheti az, aki figyelemmel kíséri a nemzetközi vérkeringést.

A portugál születésű João Rodrigues már egészen korán kapcsolatba került a zenével. Először gitározni tanult, majd beiratkozott egy helyi jazz iskolába, ahol két éven keresztül tanult hangszerekről és zeneelméletről. Az egyetemen is folytatta zenei tanulmányait, ahol tovább szélesítette tudását a hang- és vizuális alkotás területén. Megismerkedett az elektronikus zenével is, Aphex Twin, Amon Tobin, Boards Of Canada, Noisia és az Extrawelt voltak rá a legnagyobb hatással.

2009-ben diplomázott, ezután életre hívta a Medio névre elkeresztelt drum and bass projektjét. Ekkoriban már országszerte vállalt fellépéseket. A keverési technikáját is folyamatosan csiszolta, amivel elnyert egy európai díjat is. De ő nem elégedett meg ennyivel, tovább folytatta a zenei tanulmányait és elkezdett érdeklődni a techno után.

2014-ben jelent meg Temudo első EP-je. Az igazi áttörés 2016-ban jött el, amikor a Modulhertz és a Planet Rhythm kiadók címkéje alatt jelentek meg a zenéi. Erre már a nemzetközi szcéna is felkapta a fejét. A következő évben már bekerült a Beatport’s Top 100 Techno megjelenései közé, az egyik zenéjét The Advent remixelte, aki egyúttal a honfitársa is. Ekkora már minden valamirevaló nagynevű DJ lemezestáskájában megjelentek Temudo szerzeményei, aki azonban nem érte be ennyivel.

2018-ban hozta létre saját kiadóját VIL és -2 and Osse társaságában. A Hayes nem csak digitális formában, hanem vinyl-en is kiadja az arra érdemes művészek munkáit. Az első két kiadvány fogadtatása kapásból felhelyezte a kiadót a térképre.

Tavaly ő készíthette el a nagysikerű Invite’s Choice podcast 559. epizódját. Az elmúlt időszakban is sorra szállította a megjelenéseket a NORD LTD, a Modularz, vagy éppen a jövőre 30 éves évfordulóját ünneplő legendás Soma Quality Recording gondozása alatt. Utóbbi az idei év egyik legnagyobb példányszámban eladott techno zenéje. Temudo napjainkra kétségtelenül a portugál új generáció egyik legfontosabb szereplőjévé vált elő.

Zenei képzettségét mi sem bizonyítja jobban, hogy olyan nagynevű művészek zenéinek masterelése is az ő nevéhez fűződik, mint például Surgeon, Peter Van Hoesen, Setaoc Mass, Kwartz, Damon Wild és Function.

Érdemes tehát bevésni a naptárba Temudo első magyarországi fellépését. Igen méltó hazai körítés várható ezúttal is, hiszen a le-, illetve felvezetésről Mankind, Detective Kelly és CVRDWELL fog gondoskodni. Minden adott tehát ahhoz, hogy november 21-én egy elsőosztályú bulihoz lehessen szerencsénk az Analog Music Hall falai között. Bízzunk benne, hogy ezúttal már a külső körülmények sem fogják meggátolni a party létrejöttét.

Esemény: https://www.facebook.com/events/2454104574894380

További hír a Rebels csapatának háza tájáról, hogy nemrégiben elindult a podcast sorozatuk is. Az első epizódot CVRDWELL készítette, akit november 21-én élőben is meghallgathatunk.