A klub PR-osát többször érték rasszista megnyilvánulások több munkatársától, míg a hely alkalmazottja volt.

A Berlini Salon zur Wilden Renate nevű szórakozóhely egykori munkatársa az őt ott érő, kollégáitól származó rasszizmusról nyilatkozott. A Salon zur Wilden Renate, más néven Wilde Renate, egyben az Else kültéri szórakozóhely testvérklubja.

Karim Molyneux-Berry, aki a klub PR részlegét menedzselte 2017 április és 2019 november között, elárulta, hogy a klub rezidens DJ duója, a Peak&Swift (Jan Kähler és Benedict Bogenberger) által milyen rasszista zaklatásokban részesült. Állítása szerint a duó tagjai rendszeresen az N-betűs szóval illették őt, például amikor Kähler Molyneux-Berry főnökeként dolgozott, a következőket mondta neki: „A n****rem vagy, a te urad vagyok. Mondd, hogy Karim: ‘Én vagyok a te urad’.”

A Mixmag által olvasott, Molyneux-Berry és Kähler között történt szöveges üzenetváltásról készült screenshoton látható, hogy Kähler az alábbiakat írta Molyneux-Berry-nek: „Őszintén bocsánatot kértem tőled, és próbáltam elmagyarázni, hogy amit mondtam, az alatt nem értettem semmi rasszista dolgot. Csak egy [hülye] vicc volt, amivel ott akartalak eltalálni, ahol fáj. Mélyen bánom, amit tettem, és azt gondoltam, hogy megbocsájtottál már nekem, de úgy látom, hogy még nem. Ha jobban érzed magad a haragtartástól, folytasd!”

A beszélgetést Molyneux-Berry kezdeményezte, emlékeztetve Kählert az incidensre, mikor tudomására jutott, hogy Kähler részt vesz a berlini Black Lives Matter tüntetésen. Az üzenetben Kähler ezzel kapcsolatban ezt írta: „Igen, ott leszek holnap… Tüntetni fogunk mindenféle gyűlölet ellen ebben a világban, az igazi emberségért, meleg szívvel.

Molyneux-Berry azt is elmesélte, hogy mikor 2019 elején visszament dolgozni, a szilveszteri buli után megtalálta az N-betűs szót Bogenberger által felírva egy jegyzetfüzetbe, amit később Bogenberger el is ismert a közös munkahelyi csoportos chatben. További, a Mixmag által olvasott beszélgetések során Molyneux-Berry 2019 január 4-én beküldte az asztalán talált rasszista szóról készített fényképet, a következő kérdéssel: „Nem gondoljátok, hogy ez egy kicsit túl sok? Ja és amúgy jó reggelt.” Bogenberger pedig a válaszüzenetben egy bulizó emojival együtt azt írja: „Üdv újra itt”. Később hozzátette, hogy „És bocsi… valójában ez egyáltalán nem vicces”. A klubban való rendszeres DJ-zés mellett a Peak & Swift a szórakozóhely irodájában is dolgoztak, a jegyrendelési részlegen: Kähler 2019 augusztusáig, Bogenberger 2020. szeptember 16-án mondott le a posztjáról, és mikor a Mixmag felvette vele a kapcsolatot a cikk kapcsán, a lemondásának egyik okaként az „rasszizmus elleni képzés” tanulságait említette.

Karim Molyneux-Berry, aki Londonban született angol apától és egyiptomi anyától, Kählert és Bogenbergert afrikai örökségének rendszeres kigúnyolásával is vádolta. Ez többek között abban nyilvánult meg, hogy Kähler és Bogenberger lóbálta a kezét a levegőben, és „hamis arab” nyelven halandzsáztak, miközben Molyneux-Berry arabul beszélt telefonon egy egyiptomi DJ-vel; Kähler ezt azzal magyarázza, hogy „Hát, legalább nem vagy török” és “Azért mondom, hogy Afrikából származol, hogy az emberek ne gondolják, hogy török vagy“; Bogenberger pedig „tejcsokoládét”-nak vevezte Molyneux-Berryt, és azt kérdezte: „Karim, fehérre akarod mosni magad?” amikor Molyneux-Berry fehér rövidnadrágban, fehér cipőben és fehér pólóban ment be az irodába.

Karim Molyneux-Berry emailben írt a Wilde Renate menedzsmentjének, Tony Etteltnek és Sebastian Heilnek az élményeiről 2019 június 19-én. Az emailben kifejtette, mennyire szeret a klubnál dolgozni, azonban a folyamatos rasszista megnyilvánulásokat nem bírja tovább elviselni: „Elértem a határaimat. A fentieken kívül rengeteg további esetet fel tudnék sorolni, de ennyi is bőven elég. Talán még sok is.”

„Nagyon szeretem a Renate-et. Imádom az embereket a kidobóktól a pultosokig, és imádom mennyire nyitottak vagytok, mint tulajdonosok. Akárhányszor ésszerű javaslatokkal kerestelek meg benneteket, mindig belementetek mindenbe.” Az emailben kifejtette azt is, hogy fontolgatja a felmondását annak ellenére, hogy az szembemenne a kitűzött karrier céljaival. Az email elküldését követően Molyneux-Berryt áthelyezték Heil and Ettelt másik, különálló irodájába, ahol Kählertől és Bogenbergertől távol tudott tovább dolgozni.

2019 november 14-én a Wilde Renate közölte Molyneux-Berryvel, hogy a szerződése nem kerül megújításra, a PR stílusa miatt, illetve mert nem beszél németül, bár ezt korábban sosem említették neki, annak ellenére, hogy már 2017 tavasza óta ott dolgozott. Tony Ettelt és Sebastian Heil 2020 júliusában távoztak Wilde Renate-tól. A Wilde Renate később az alábbi nyilatkozatot küldte a Mixmag-nek az esettel kapcsolatban:

„Ez egy nyilatkozat a Wilde Renate-ben 2019-ben bekövetkezett rasszista esetek kapcsán. Az események nyilvános megvitatása lehetővé teszi számunkra, hogy nyíltan bocsánatot kérjünk az érintett személytől, hogy vállaljuk hibáinkat, és közöljük az azóta tett lépéseinket a szervezetünkön belüli rasszizmus és diszkrimináció mentes működés felé.

„Nagyon sajnáljuk a történteket és az okozott sérelmet. Számos lépést tettünk annak biztosítására, hogy ez ne fordulhasson elő csapatunkban, klubunkban vagy rendezvénytermeinkben.

“Ami történt: A Wilde Renate egykori alkalmazottja (aki 2017 áprilisától 2019 októberéig dolgozott velünk) rasszista megnyilvánulásoknak volt kitéve a társaságon belül két másik munkatárs által 2019-ben. A vezetőség értesült az eseményekről, és megbeszélték őket az érintett felek között. Akkor azt hittük, hogy az ügyet minden fél barátságosan megoldotta.

„2020 júliusában az esettel kapcsolatos kommunikáció újraindult. Amint kiderült, hogy az említett incidensekkel kapcsolatban megoldatlan kérdések merültek fel, igyekeztünk azokat megoldani, ideértve a harmadik fél általi aktív közvetítést is. Tisztában vagyunk azzal, hogy még többet kell tennünk, ideértve a nyilvános bocsánatkérést és a szervezet anti-rasszizmus iránti elkötelezettségét.

“Bocsánatkérés volt alkalmazottunktól: A Wilde Renate vezetősége mélyen sajnálja, hogy nem tett közvetlenebb és egyértelműbb intézkedéseket a rasszizmusra reagálva, amellyel szervezetünkben szembesült. Most látjuk, hogy ezeknek a rasszista eseményeknek a kivizsgálásában és közvetítésében való támogatásnak felajánlása lett volna szükséges a megoldáshoz. Sajnáljuk azt is, hogy ennyi idő telt el ezek között a beszélgetések között, és ez csalódást okoz minden érintett számára.

„Amit teszünk: A Wilde Renate-nél és a BLM mozgalom kapcsán bekövetkezett események eredményeként elkezdtük megérteni személyes kiváltságainkat és felelősségünket, és végrehajtjuk a szükséges szervezeti változtatásokat a hasonló incidensek jövőbeni megelőzéséhez, illetve abban az esetben, ha ezek mégis bekövetkeznének, felkészülünk a kezelésükre. Felismertük, hogy azonnali szükség van a meglévő vállalati gyakorlat javítására.

„Íme még néhány dolog, amit tettünk: Ez év augusztus 6-án megkezdtük az rasszizmus elleni képzést az egész csapat számára, a következő foglalkozás október 20-án lesz. Témakörök: kiváltságok megértése, hogyan reagálhatunk ha rasszizmussal találkozunk.

“A vállalat egészére kiterjedő diszkriminációellenes politika került bevezetésre. Ez magában foglalja a személyzeti diszkriminációval és az elbocsátásokkal kapcsolatos HR-folyamatok javítását.
“Novembertől biztonsági személyzetünk külön rasszista / diszkriminációellenes képzésen vesz részt, amelyet a berlini klubbizottság biztosít.

“Foglalási csapatunk elkötelezett a sokszínűség mellett, és azon dolgoznak, hogy ezt tovább fejlesszük.
“2018 óta támogatjuk a Kunirit, amely varróműhelyeknek adott otthont a menekültek számára, hogy felkészítse őket a jövőbeli munkalehetőségekre.

“A Wilde Renate sörkertben egy kis rasszizmus ellenes könyvtárat hoztunk létre májusban vendégeink és csapatunk számára. Minden rezidens DJ egyetértett abban, hogy a témában könyveket fognak olvasni és megosztani egymás között, és vitát folytatnak arról, hogyan lehet aktívan tenni ellene a klub falai között, és a mindennapi életükben egyaránt.

“Elsődleges feladatunk, hogy tanuljunk és továbbfejlesszük ezt a cselekvési tervet, világos célokkal és ütemtervvel az elszámoltathatósághoz. A lista bővítését a weboldalunkon folytatjuk. További terveink is vannak, de a folyamatban lévő világjárvány és annak üzleti tevékenységünkre gyakorolt hatása miatt nem áll módunkban azokat azonnal végrehajtani.

“A jövőre nézve: Reméljük, hogy a fentiek hatására pozitív változás következik be, és szélesebb körű vitát fog ösztönözni arról, hogy a klubok milyen lépéseket tehetnek annak érdekében, hogy befogadóbbá váljanak, és az intézményeiken belül minden formában megtámadják a diszkriminációt. Elkötelezettek vagyunk csapatunk diverzifikálása mellett, és igyekszünk minél több olyan embert foglalkoztatni kulcsfontosságú pozíciókban (beleértve a booking menedzsereket és a rezidens DJ-ket), amelyek jobban képviselik közösségünket és a tánczenei kultúra történelmét.

„Ezenkívül felelősségünk, hogy megvédjük munkatársaink megélhetését és azokat, akik közvetve érintettek voltak az említett események és a vezetőség későbbi intézkedései következtében. Az a célunk, hogy vendég DJ -ink, rezidens DJ-ink és munkatársaink érezzék, hogy a Wilde Renate egy biztonságos hely számukra.

Forrás: [Mixmag]