Kihirdették a világ legismertebb DJ-szavazásának idei végeredményét. Az 1991-ben életre hívott DJ Mag első voksolását Danny Rampling nyerte. Az elmúlt években szinte már csak EDM-ről szól ez a lista, így sokat nem is foglalkoztunk vele. Az idei év azonban más, mint a többi. A globális szórakoztatóipar leállt márciusban. Akkor mégis mi alapján hirdettek győztest?

Ez a lista ugyanis soha nem a legjobb, hanem a legnépszerűbb DJ-kről szólt. Már csak azért is, mert a végeredmény a nagyközönség által leadott online szavazatokból tevődik össze. Ami alapján pedig logikus, hogy azok kapják a legtöbb voksot, akik a legtöbb követővel rendelkeznek a közösségi média felületén.

David Guetta 2011 után másodszor nyerte el az elismerést.  A francia DJ / producer neve az elmúlt hetekben túl sokszor bukkant fel nálunk is. A karantén ideje alatt csúcson pörögtek a live stream események.Bboldog-boldogtalan online kezdte el sugározni a szettjét. A legtöbbet kétségtelenül az idén 53 éves sztár profitált a dologból. Már csak azért is, mert két alkalommal is bekerült a rekordok könyvébe. Ő rendelkezik ugyanis a DJ-k közül a legtöbb követővel a Twitteren, “United At Home” elnevezésű live stream sorozatára pedig az egész világ felkapta a fejét. A jótékony célokat szolgáló műsor alkalmából áprilisban Miamiban, májusban pedig New Yorkban gyűjtött össze több, mint másfél millió dollárt a covid elleni védekezés érdekében. Összesen 50 millióan nézték az eseményeket, a csúcs egyszerre 161 823 néző volt. Ennél többen még soha nem követték egyszerre egy DJ játékát a Facebookon.

A DJ Mag listáját csak az érdekesség kedvéért szoktuk minden évben megmutatni. Mivel az EDM dominál, így számunkra már nem releváns. Az utóbbi időben viszont az EDM visszaszorulása és a techno térhódítása figyelhető meg globális szinten. Ennek értelmében pedig újra egyre több olyan név szerepel a listán, akik számunkra is érdekesek lehetnek. Legmagasabbra Charlotte de Witte tört a népszerűségi versenyben, a belga DJ egészen a 32. helyig kapaszkodott. Nem véletlen, hogy a legnézettebb techno karantén stream az Enrico Sangiuliano-val elkövetett teraszos szettje volt. A listán szorosan követi őt Carl Cox, aki a harmincnegyedik. A Top 50-be pedig a Drumcode feje, Adam Beyer is befért.

Íme a 2021-es végeredmény:

1 DAVID GUETTA
2 DIMITRI VEGAS & LIKE MIKE
3 MARTIN GARRIX
4 ARMIN VAN BUUREN
5 ALOK
6 DON DIABLO
7 AFROJACK
8 OLIVER HELDENS
9 STEVE AOKI
10 TIMMY TRUMPET

11 MARSHMELLO
12 KSHMR
13 R3HAB
14 W&W
15 SKRILLEX
16 TIËSTO
17 HARDWELL
18 CALVIN HARRIS
19 ABOVE & BEYOND
20 NERVO

21 LOST FREQUENCIES
22 ERIC PRYDZ
23 FEDDE LE GRAND
24 VINI VICI
25 DJ SNAKE
26 ALAN WALKER
27 THE CHAINSMOKERS
28 KYGO
29 BASSJACKERS
30 VINTAGE CULTURE

31 NICKY ROMERO
32 CHARLOTTE DE WITTE – 42 Plätze gestiegen
33 QUINTINO
34 CARL COX
35 ZEDD
36 ANGERFIST
37 DIPLO
38 DANNY AVILA
39 VINAI
40 TUJAMO

41 CLAPTONE
42 MATTN
43 ILLENIUM
44 MARIANA BO
45 ALESSO
46 HEADHUNTERZ
47 ALISON WONDERLAND
48 ADAM BEYER
49 WOLFPACK
50 PAUL VAN DYK

51 DIEGO MIRANDA
52 CAT DEALERS
53 FERRY CORSTEN
54 MISS K8
55 DVBBS
56 ATB
57 REZZ
58 WILL SPARKS
59 AMELIE LENS
60 BORIS BREJCHA

61 CARTA
62 3 ARE LEGEND
63 BREATHE CAROLINA
64 DEADMAU5
65 UMMET OZCAN
66 NINA KRAVIZ
67 YELLOW CLAW
68 JAMIE JONES
69 PEGGY GOU
70 BLASTERJAXX

71 JULIAN JORDAN
72 DENIZ KOYU
73 NORA EN PURE
74 KURA
75 FLORIAN PICASSO
76 FISHER
77 TOM & COLLINS
78 BRENNAN HEART
79 MR PIG
80 RADICAL REDEMPTION

81 RAVE REPUBLIC
82 PINK PANDA
83 D.O.D
84 SWEDISH HOUSE MAFIA
85 PLASTIK FUNK
86 GREEN VELVET
87 SUNNERY JAMES & RYAN MARCIANO
88 ARYUE
89 BURAK YETER
90 MIKE WILLIAMS

91 BLACK COFFEE
92 TUNGEVAAG
93 DEBORAH DE LUCA
94 MIKE PERRY
95 ANNA
96 DIMITRI VANGELIS & WYMAN
97 BLASTOYZ
98 22BULLETS
99 ROBIN SCHULZ
100 MARCO CAROLA

Forrás: [DJ Mag]