A DJ-k egyre több trance-t csempésznek bele a szettekbe, bármilyen műfajban is zenéljenek, Paul Van Dyk új albummal jelentkezett és live showra indult, avagy tényleg a trance újjászületésének lehetünk tanúi? 

Egy gyors felkonferálás után Paul Van Dyk megérkezik két laptop, egy kisebb MIDI billentyűzet és két Roland AIRA keverő mögé. A két billentyűs érzelemmentes arccal áll a színpad két végében, testüket nagy fekete kabát, szemüket pedig hatalmas szintén fekete napszemüveg védi miközben egymásra figyelnek vagy Van Dyk-ra. A közönség tapsol. A tér furcsa, a színpadi világítás vakon mozog időnként, de a német DJ-nk alig látható mosolya meg-megvillan, ez pedig azt sugallja, hogy tökéletesen nyugodt. Lassan három évtizedet nyomott már le az iparban. Tudja, hogy mit is csinál.

Amint elindul a zene, a tömeg egy emberként pulzál, a kezek összetartó ereje levegőben és a lábak ütemes mozgása mindent elárul. Fénycsóvák jelennek meg időnként, a pult mögötti lézerekkel szinkronban. A közönség összetétele vegyes,vannak fiatalok és középkorúak is.

A show előrehaladtával a közönség energiája is a csúcshoz közeledik. A szett közepén – amikor Van Dyk a legnépszerűbb számait játssza – a közönség két részre oszlik. Azokra, akik örömükben ugrálnak és azokra, akik csukott szemmel élvezik a szettet. Tele van a tánctér, a székek viszont üresen maradnak a stadionban. Ez egy trance buli. Az emberek nem azért jöttek, hogy üldögéljenek. 

”Nálunk sosem múlt el” – magyarázza Mixmag trance rovatának szerkesztője Ellie Hanagan amikor arról kérdeztük, hogy a népszerűségét vesztett trance valóban éppen reneszánszát éli -e. És természetesen igaza van. Az átlagos trance bulik ugyan vékony jégen táncolnak Angliában, de a ranglétra tetején álló DJ-k a millenniumi csúcs után is is megmaradtak az élmezőnyben . Mindazon ellenére, hogy a trance divatja múlt nem gátolja meg rajongók ezreit abban, hogy hogy Armin van Buuren online rádió műsorát hallgassák, nem tiltja, hogy Paul van Dyk ibizai rezidens legyen, vagy éppen Above & Beyond olyan nagy helyszíneket töltsön meg, mint a Madison Square Garden vagy az O2, amire percek leforgása alatt elfogy az összes jegy. Egy bizonyos immunitás a divatbéli szeszélyek ellen meglesz hogyha a közösség mindig is becsben tartotta az őszinteséget és a művészetet, mint az iróniát és finomságot. „Ez nem olyan, mint a techno” – magyarázza Paul – „ahol menőnek kell lenned és egy bizonyos kor felett már nem találod menőnek, hogy klubokba jársz. Ez a trance-szel másképp van.

2020-ban, ahol a millennium generációja értékeli az őszinteséget, igyekszik elhatárolódni az iróniától és maszkoktól, amit egyéb műfajok adhatnak, a trance vonzereje pedig ebben van és egyértelmű. „16 évestől 50 éves korig bárkit megtalálsz” mondja Paul. „Néha látok komplett családokat, az előbb beszéltem valakivel, aki azt állította az apukájától kapott első CD-je az az én CD-m volt.” Ami viszont új az az, hogy a trance újra ’underground’ műfajnak számít. 

A folyamat talán akkor kezdődött, amikor 2015-ben virálisan terjedt a Space Dimension Controller videója, amikor is a belfasti AVA Fesztiválon lenyomták az 1996-os Ayla – Ayla (DJ Taucher Remix)-et. Hannah Wants is felhasználta Oxia Domino-ját a 2015-ös Mixmag mixében, és a 2016-os Awakenings x ADE fesztivál záróján, Dax J is tolt egy hasonló stílusú mixet, ami kontrasztot adott a brutális energiájú technonak. Evian Christ már évek óta alkalmazza ezeket a hangzásokat a trance partijain, amíg Bicep zenéje hallhatóan a trance befolyása alatt áll, a debütáló albumáról pedig egyesek azt mondták „túlságosan trance hatása van”. Bwana és Umfang sem félnek az időnkénti trance hadjárattól, amíg a francia producer Oklou klasszikus trance és ambient dallamokkal dolgozik. A folyamat pedig azóta is tart, a kőkemény techno hangzásról elhíresült illegálbulikon zenélő DJ-k is gyakran belecsempésznek 1-1 trance zenét a szettjük alatt. 

Stockholmban járunk, a hétfő reggeli órákban. Az erősen trance orientált Cristian Dinamarcával a Staycore kiadó tulajdonosával beszélgetünk egy pénteki barcelonai buli után, aki elárulta, hogy a nosztalgia hívta vissza a trance műfajba. „Visszatértem abba az időszakomba amikor 12-15 évesen rengeteg trancet hallgattam. Borzasztóan szerettem Ferry Corsten-t.” mondja, a legújabb, Himnos című kislemezén olyan, a gyerekkorában meghatározó trance trackek tűnnek fel sample formájában, mint “Fridge – Paradise“, vagy “PPK – Resurection“-je, jókora effektláncok és pusztító, fáradhatatlan dobok kíséretében. 

A Twilo az ezredforduló egyik legismertebb klubjának számított. Paul van Dyk „az elektronikus zene templomaként” írja körül. „Nem volt ilyen féle zene a TV-ben vagy a rádióban, szóval, ha tetszett akkor neked kellett utána járnod. Eleinte nem volt nagy közönsége a trance-nek. A klub DJ számára az egyetlen korlátot a zenék minősége jelentette. Példaként Sasha és John Digweed az ő sajátosan heves stílusukat képviselte. Én pedig a saját trance-em.”

Amikor a Twilo bezárta kapuit, Paul Van Dyk időnként egy nagyon különleges helyszínen zenélt a 2000-es évek végén és a 2010-es évek elején New Yorkban, mégpedig a Central Parkban. Kellemes nosztalgiával emlékszik vissza ezekre az időkre. „Láthattad a kemény magot, ravereket, parti állatokat, de olyanokat is, akik talpig öltönyben a Wall Street-ről érkezve jöttek a zenét élvezni.

Talán éppen ez a trance szépsége. Túl van a felívelés korán és elmúlt már a divat. Csak teszi a dolgát. Néhány embernek túl komoly, túl édes. Épp olyan, mint Paul Van Dyk live showja, a hangsúly a néhai önmagunk elfeledésénél van. De megvan a maga őszintesége, és ajánl egyfajta kikapcsolódást mindenféle irónia és pózerkedés nélkül. „Erőteljes és őszinte.” mondja Paul van Dyk. Erről pedig mi magunk is tökéletesen meggyőződhettünk, amikor tavaly decemberben ellátogatottunk Paul Van Dyk fellépésére az Akváriumban. Az átlagéletkor már inkább közelített a negyvenhez. De mindenki táncolt. Tényleg mindenki. 

Forrás: [Mixmag]
Képek és szöveg: DAVID MCGRAW