Mindig boldog a szív, amikor a tánczenei szcénában új szelek fújnak. Mert a KATTT a szellők egyik alapbázisa, nyitottsággal, innovációval, sok house-zal, fura, Google Maps-en kisilabizálható helyszínekkel és most már egy új kiadvánnyal is, amely a Trottel Records gondozásában jelent meg az egyik első elektronikai mohikán, a Liquid Limbs első lemezének újrakiadásával együtt. Igen, ilyen amikor a hősi múlt és az izgi jövő kezet fog, vagy még inkább: amikor összekeverednek a zenei idősíkok boldog, kísérletezős, táncoltatós, gyönyörű összevisszaságban. Daniel Floxx-szal beszélgettünk.  

Prieger Zsolt: Mi hozta létre KATTT-ot? Sőt, miért pont KATT?

– A KATTT név egy ködös éjszaka szüleménye volt. Több barátunk már egy ideje firkálgatta a KAT (Kegyetlen Arcok Társasága) nevet kocsmák wc-jébe, és innen jött az ötlet, hogy akkor legyen Kegyetlen Arcok Társasága Téli Találkozó. Az elején viccnek indult, utána pedig rajtunk ragadt, és már túl késő volt változtatni. A második téli találkozó után jött a “teraszi” találkozó, aztán kifogytunk az ötletekből, de már úgyis mindegy volt. Az eseménybe meghívtunk pár ismerőst, a Jolan Project hozta a technikát meg a zenét, nagyot nézett a József körúti lakóház közössége ahogy a harmadikra cipeltük fel a subokat: “á, csak egy baráti találkozó”. Az első buli egy zavartalan, 80 fős kis maraton lett, a másodiknál meg a rendőrök nem is azért jöttek, mert a házból szóltak, hanem mert a Corvin-negyedből is lehetett hallani és azt hitték, nyitottunk egy klubot.

– A hagyományos klubvilágot és szintén tradicionálisnak számító marketingeszközöket tényleg megunhattátok, azért ez a magánpartys lendület és titokzatos szenvedély.

– Korábban is pofátlanul sok buliba jártunk, elsősorban klubokba, de tudod, egy idő után picit megunod, hogy a zenén kívül gyakorlatilag semmi nem változik. Amikor először elmentünk egy “koordinátás” buliba – ahol a helyszínt Google Mapsen keresztül tudtad megtalálni, valami messzi elhagyatott épület, vagy egy rét az erdő közepén: tudtuk, hogy ez az, ez kell nekünk is, nagyon megfogott minket a szabadsága és persze a közössége ezeknek az eseményeknek. Az emberek csak a zene szeretete miatt vándoroltak az ismeretlenbe, teljes bizalommal a szervezők felé. Ezt az életérzést egy szórakozóhelyen nehezen tudod előhozni, ezért amikor terveztük az első bulit, fel sem merült bennünk, hogy egy klubba csődítsük össze az ismerőseinket. Magának a partinak a titkos jellege inkább abból fakad, hogy ezek az események azoknak szólnak, akik bizonyos esetben hajlandóak sok kilométert sétálni egy buliért, illetve akiknek nem kérdés, hogy ez úgy tud tovább szerveződni, ha nem füstöljük ki a helyszíneket. Az egész fenntarthatósága az embereken múlik, akik inkább barátoknak tekintik a több száz arcot a dühöngőben, itt mindenki a “krúhoz” tartozik, s a “lécci, segíts felhozni egy kör piát haver”-kérés nem váratlan, inkább természetes ebben a körben.

– Ugyanúgy vagytok, mint a régi időkben Tadeuszék és Tituszék, vagyis kőfejtőről kőfejtőre jártok, hegyeket másztok meg, kutatjátok-keresitek a tökéletes helyeket. Van egy elég jól megfigyelhető természethez vonzódás is bennetek.

– A helyszínkeresésnél nekünk azért egyszerűbb dolgunk van, Google Maps-en már egész Pest megyét bejártuk, és ha valami ígéretesnek tűnik, kimegyünk megnézni. Nagyon fontos, hogy felmérd, mennyire baszod fel a környéket a zenével, bár a tapasztalat az, hogy a legpuccosabb környék is kibír egy bulit, de volt olyan, hogy ránk két héttel valaki csinált ugyanott egy bulit, és azt már nappal lelőtték. Volt olyan, hogy a Dunapart egy eldugottabb pontján egész nap építettünk, épphogy elindult a zene, megjelent két természetvédelmis, hogy zavarjuk a keltető madarakat (úgy, hogy a Sziget nagyszínpad légvonalban kb 1 km-re dübörög tőlünk), de ha 100 méterrel arrébb visszük az egészet, az már nem az ő hatáskörük, szóval a madarakat se fogja zavarni. És igen, van annak egy varázsa, hogy hegynek felfelé cipeltek egy 100 kilós aggregátort és a teljes technikát. Mi úgy érezzük, megéri az erőfeszítést, hogy csináljunk egy jó bulit, bár nem egyszer hangzott el a “faszért csináljuk ezt magunkkal?” kérdés,  amikor reggel öten hordtuk le az összes cuccot.

– Mindig mondod, hogy ez nem techno, inkább house. Miért a house? Mert pozitívabb, mert „fényesebb”?

– Nálunk egyáltalán nem jellemző az ipari, darálós techno. Ez nem koncepcionális, mi azt a zenét szervezzük, amit szeretünk, illetve olyan előadókat hívunk, akikre szívesen bulizunk, ez pedig erőteljesen a house-, minimal-, deeptech-vonal. Talán ezért ennyire sokszínű a közönségünk, mert a zene kedvesebb, ezekre az ütemekre akkor is jót lépegetsz két vodkával, ha különben rockot hallgatsz.

– Nem foglalkoztok a generációs kérdéssel, egyáltalán nincs nálatok klánszellem, Beta és Bader Andris és a fiatalok jól megférnek egymás mellett a bulijaitokon és most a válogatáslemezeteken is.

– Sok-sok különböző irányból hívtunk már zenélni előadókat, nem számít,hogy korosztályban stimmeljen, tudod, “mindenkinek, aki szereti”. A generációs összemosódást kifejezetten szeretjük, volt már, hogy a fellépők életkora 21 éves kortól 62 ig terjedt, amikor volt szerencsénk Mark Reedert vendégül látnunk, a barcelonai Tres Manos-al együtt. Ugyanúgy tanulságként is levonható, hogy ameddig Báder Andris alól nem veszed/viszed el a CDJ-ket, ő bizony nem hagyja abba a zenélést.

Amit a lemezről tudni illik :

A titkos, külvárosi szeánszokból kicsírázó KATTT decemberben ünnepli második szülinapját. Erre az alkalomra a Katttartique Productions a Trottel Records-al karöltve az elmúlt 2 év őrületét szerette volna hanghordozóba préselni vinyl LP formájában, olyan producerek, dj-k eddig kiadatlan track-jeivel, akik a kőfejtőktől az erdők sűrűjén át Kőbányáig táncoltatták meg a ritmikus elektronika szerelmeseit. A Hivatalos KATTT-szülinap december 22-én lesz, így leghamarabb a Mikulás, legkésőbb a Jézuska hozza majd a lemezt, 100 db színes vinyl egy menő pólóval kombinálva alkotja a limitált szériát és lesznek fekete LP-k is persze.

És amit a kiadóról:

A Trottel Records Magyarország egyik első független kiadója kazettagyártónak indult és most vinylben utazik, természetesen az online megjelenést sem hanyagolva. Az elektronika jelenével párhuzamosan a legendás múlt is vinyl-be préselődik, hiszen decemberben megjelenik a magyar elektronika úttörőinek, a Liquid Limbs-nek 1993-ban a Trottel Recordsnál debütáló kultikus acid techno-kazettája, a Hydro-Gixer, amely a hazai underground elektronikus zenei színtér egyik első kiadványa volt.

Előrendelhető : www.trottel.hu Www.instagram.com/katttartique_productions .
Digitális link : 
https://open.spotify.com/album/6Apsxw82ZhTWCueqd54KZq?si=lc1Zwe21R8G50koRtUmCcw