A ’Museum of Sins’ a Malajziában, zenész családban felnőtt budapesti énekesnő-dalszerző, producer Kőrös Mimi, művésznevén Saya Noé első nagylemeze. Mint a nemzetközi karrierben gondolkodó fiatal, feltörekvő zenészek generációjának egyik legígéretesebb tagja (aki rögtön az első évében felkerült a HOTS magyar zenei export ajánlólistájára), közel egy évig dolgozott a lemez 12 nagyon személyes hangvételű, mély gondolatvilágú dalán, melyek lágy, időnként melankolikus electropop hangszerelésbe öltöztek, egy csöppnyi alternatív felhanggal, számos stílusból merítve a modern traptől a trip-hopig.

A lemez beharangozó dala, az ’Under The River’, melynek hangzásán a neves brit producer, Matt Lawrence (Mumford&Sons, Adele, Amy Winehouse) dolgozott, októberi megjelenése óta a Spotify számos szerkesztői listájára felkerült és hatvanezer lejátszás fölött jár.

„Ezen az albumon a magam módján teszem fel a kérdést: mi helyes és mi helytelen a maga változékonyságában. A bűnt – jelentsen bármit és legyen bármilyen a formája –szeretném kitenni egy posztamensre, a lehető legvilágosabb teremben, hogy mindenki lássa és szíve szerint csodálhassa, vagy ítéletet mondhasson fölötte – ezáltal emberivé válva egy pillanatra.” – mondja az albumról Saya Noé.

A mély, személyes megközelítésen túl több családtag közreműködése teszi igazán különlegessé a lemezt: Mimi édesanyja mélyhegedűn, édesapja gordonkán, unokatestvére pedig fuvolán játszik az albumon, melynek felvételei és hangmérnöki munkái a budapesti Gainlab Studios-ban készültek Mimi társproducere, Biksi Gábor (Cloud9+) segítségével.

„A ’Museum of Sins’ olyan, mint egy szerenád a mindannyiunkban ott rejtőző jóhoz, rosszhoz és csúnyához, olyan dalokkal, melyek rétegei egyaránt megörökítik az élet szép és gondterhelt pillanatait. Pimaszság. Vágy. Hibázni és hibáztatni. A személyiségünk palettája az idő előrehaladtával egyre kaotikusabb lesz, lelkünk bonyodalmai a lényegünkké válnak, a tapasztalat pedig erényünkké lesz. Az én múzeumom egy egyszerre nem valós és nem is kitalált, de szabadon értelmezhető történet. Az élet nagy meséjének azonban csak egy dimenzióját mutatja be. Mondd el hát a történeted büszkén. Üdv a múzeumban, hangoskodni szabad!” – fejezi be gondolatait albumáról az énekesnő.

A ’Museum of Sins’ 2020. december 10-én jelent meg a digitális platformokon és cd-n, márciusban pedig érkezik a vinyl-lemez változat is. A virtuális lemezbemutató koncertre december 19-én Saya Noé Twitch csatornáján kerül sor, melynek közel 29.000 követője van világszerte.

A Museum of Sins nagylemez a Nemzeti Kulturális Alap és a Hangfoglaló Könnyűzene Támogató Program segítségével valósult meg.

 

https://www.twitch.tv/sayanoe

https://www.facebook.com/sayanoemusic

Instagram: @sayanoemusic

https://www.youtube.com/sayanoe

 

Borítókép: Saya Noé FB / Telekom Electronic Beats