A COVID-válság előtti utolsó teljes évében, 2019-ben a magyar zeneipar mérete elérte a rekord értékű 73,5 milliárd forintot. Idén azonban a járvány miatti veszélyhelyzetben az élőzenei piac összeomlott, és ezzel a teljes zeneipar várhatóan értékének több mint felét (-60%) elveszíti. Megjelent a ProArt Zeneipari Jelentés 2020, a szövetség negyedik átfogó elemzése.
A magyar zeneipar két nagy szegmense a hangfelvétel- és az élőzenei iparág, előbbi 21,5 milliárd Ft, utóbbi 52-55 milliárd Ft-os értéket teremtett 2019-ben.
A hangfelvételek felhasználása utáni bevételekben 2018-ról 2019-re 12%-os növekedés volt, ez az elmúlt évtized legnagyobb emelkedése. A növekedés javarészt a digitális bevételek (+36,4%) és a közös jogkezelés (+9,7%) megerősödésének köszönhető, míg a fizikai példányok értékesítéséből származó bevételek stagnáltak.
Az élőzenei területen is folytatódott a bővülés 2019-ben: a zenei rendezvényeken megvalósuló fellépések száma 6%-kal nőtt. Emellett az iparág legnagyobb magyar vállalkozásainak árbevétele is növekedett az előző évhez képest, átlagosan 10-12%-kal.
A magyar zeneipar összesített mérete így 73,5 milliárd forintra becsülhető a 2019 évre vonatkozóan. Ez körülbelül 18 milliárd forinttal nagyobb, mint a hazai szabadforgalmú könyvpiac 2019-ben (55,5 milliárdos becsült forgalma alapján) és körülbelül fele akkora (45%), mint a magyarországi filmgyártás (2019-ben 164,4 milliárd forint).
A ProArt reprezentatív lakossági felmérése rávilágít a hagyományos és a digitális szolgáltatások zenehallgatókért folytatott versenyére:
• A legfontosabb zenehallgatási csatorna ma is hagyományos: rádiót heti rendszerességgel 82% használ zenehallgatásra, míg a második helyezett Youtube-ot 67%.
• Ugyanakkor mára az első számú zenehallgatási eszköz az okostelefon vagy tablet (68%).
• A lakosság 20%-a használ valamilyen streaming szolgáltatást; az előfizetéssel rendelkező közönség elérte a 400 ezer főt.
A veszélyhelyzeti korlátozások miatt a könnyűzenei rendezvények száma soha nem tapasztalt mértékben visszaesett: 2019-hez képest 76,2%-kal kevesebb élőzenei fellépés valósult meg 2020 első nyolc hónapjában (2019-ben közel 39.100, 2020-ban csupán 9.200 élő- és elektronikus zenei fellépés).
Az élőzene-iparág válsága legalább 40 milliárd forintos bevételkiesést jelent idén a zeneipar szereplői számára. A csökkenés miatt a magyar gazdaságból kieső jövedelem akár a 262,5 milliárd forintos összeget is elérheti.
Meseszép környezetben, gazdag összművészeti programmal hívja a kultúra szerelmeseit Nagymarosra a június 20. és 23.…
Óriásit megy Raul Young idén (is)! Ha lehet ilyet mondani, minden kétséget kizárólag ő az…
Július 12-én és 13-án reggelig tartó újhullámos techno és határfeszegető elektronika költözik a tavaly az…
Lassan végérvényesen beköszönt a nyári szezon. Az egyik szemünk örül, a másik viszont sír. Nagyon…
A Kerekdomb Fesztivál szeptember 13. és 15. között összművészeti programokkal, különféle borkóstolókkal és dűlőtúrával várja…
Idén is lehet rendelkezni a személyi jövedelemadó 1+1%-áról legkésőbb 2024. május 21-ig, az szja-bevallástól függetlenül…