Öltözz feketébe, legyen koszos a cipőd, viselj hosszúszárú fehér sportzoknit, a színes kabátokat felejtsd el, vastag láncú nyakláncban járj, légy hipszter – ez néhány abból a számos tippből, amit a Berlinbe érkezőknek szokás ajánlani annak érdekében, hogy a város leghíresebb szórakozóhelyeire bebocsájtást nyerhessenek. De vajon tényleg ez a berlini divat? Biztos, hogy csak ilyen ruhában garantált a bejutás? És vajon tényleg mindenki így öltözködik Berlinben?
Amikor a „techno”, az „nightlife” és a „Berghain” szót egy mondatban használják, a berlini divatszakma egy emberként forgatja a szemét. A német főváros legkiemelkedőbb szórakozóhelye kétségtelenül világhírű, így a témában sokan érdeklődnek. Ahogy viszont egyre inkább nyer magának teret a berlini divat, úgy feszül egymásnak az a réteg, aki a hasonló stílust nem azért hordja, hogy trendinek tűnjön.
Berlint sokan a hedonizmus fővárosának tartják, ahol nincsenek korlátok, az éjszakai élet pedig elválaszthatatlan a város identitásától. Egy ilyen felszabadult környezet remek alapot kínál a kreativitásnak, amivel Vitali Gelwich fotós is egyetért. „Nincs abban semmi titok, hogy olyan kulturális intézmények, mint a Berghain nem csak befolyásolják, de meg is határozzák a helyben alkotó művészek kreativitását.” Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy sokan a klubokban preferált öltözetet ültetik a mindennapokba, amit egy idő után már divattá válik és hirtelen a €2-s, rendszerváltás korából fennmaradt, azóta turkálók termékeként kínált Adidas pulóver is €40-ba kerül.
Nyugat-Berlin a fal árnyékában sokáig egy nemkívánatos helynek minősült, lepusztult városrészekkel és kevés pénzkereseti lehetőséggel. A fal leomlását követően hosszú évekbe telt integrálni a keleti, elmaradott országrészt, így Berlin egy kifejezetten olcsó várossá vált kedvező lakhatással, ami vonzotta a művészeket, zenészeket, a kreatív értelmiséget. „A fal egyszer csak leomlott és ez maga volt a vadnyugat a művészlelkűek számára” – magyarázza Maria Koch, a 032c Apparel társalapítója és vezető tervezője. – Az épületek nagy részében semmilyen létesítmény nem üzemelt. Ott állt üresen rengeteg raktárháztól kezdve számos lakóépület is. (ugyanis sokan a határnyitást követően messze nyugatra menekültek – a szerk.) Így történt, hogy a csillogó modern nyugatias életérzés helyett az egész város olyan lett, mint azok a szórakozóhelyek, ahová azért mész, hogy korlátok nélkül felszabadult lehess. Bár a nyugat természetesen azóta meghódította keletet, Berlin megmarad szélsőbaloldali, kapitalizmus ellenes hedonista fellegvárnak”.
Ebbe a világnézetbe viszont nem illeszkedik az a profitorientált, státuszközpontú és tömegtermelő gondolkodásmód, ami a divatszakma motorját képzi, ugyanis ez valahol ellentétes a város identitásával. Berlin sok mindent „tagad”, ami a modern világot jellemzi, elég csak a városszerte visszautasított bankkártyás fizetési lehetőségre gondolni, de a kapitalizmus ellenességet is kibonthatjuk nagyvállalat, sajtó vagy alvás ellenességre is.
„Amikor ideköltöztem, senkit sem érdekelt a divat” – mondja egy másik fotográfus, Maxime Ballesteros, majd sietve hozzáteszi, hogy „ez nagymértékben megváltozott, ha az elmúlt évtizedre gondolok. Hirtelen jött és nagyon hamar beépült a város mindennapjaiba. Emlékszem, hogy egy futónadrágban és egy pulcsiban jártam vásárolni és senki rám se hederített, de ha ennél jobban felöltöztem, akkor sokan megnéztek maguknak – mintha valami bajom lenne. Az is teljesen természetes volt, hogy forró nyári napokon félmeztelenül járnak férfiak a szupermarketbe. Mindenki egyenlő volt és ez fogott meg Berlinben. Az NDK értékei az újraegyesített városban tovább éltek. A helyi gazdaság vagy a fizikai megjelenés kérdése pedig szinte tabunak számított. Ezért a „divat”, mint fogalom itt tényleg nem létezett.”
Benjamin Alexander Huseby és Serhat Isik, a GmbH divatmárka tervezői arról ismertek, hogy vinyl nadrágokon és hálós panelekkel ellátott kompressziós ruhadarabokon keresztül tisztelegnek techno gyökerei előtt. „Berlin nagyon különleges abból a szempontból, hogy itt az underground kultúra mindig is látványosan politikaellenes volt, aminek identitásába a divat egyáltalán nem fért bele, míg New Yorkban vagy Londonban ez szinte azonnal egybeolvadt – a sajtó szerepéről nem is beszélve. De mi maradt mára abból a korból, mikor a világ legizgalmasabb éjszakai élete az Egyesült Államokban vagy az Egyesült Királyságban volt? Mire emlékszünk a leginkább Studio 54-ből, a CBGB’s-ből vagy a Blitz-ből? A divatra. És ezt a divatot fotók formájában a sajtó tárta az emberek elé.”
Míg az előbb említett helyek többségében úgy lettek kitalálva, hogy minél nagyobbak, színesebbek, és híresebbek legyenek, addig Berlin klubjai szeretnének kívülállók maradni. Az egész város klubjaira kiterjedő „no photo policy” (fotózási tilalom) nem csak azért van, hogy a cucctól vicsorgó és egymással gyakran szexuális kontaktot létesítő fiatalokat védje, nehogy másnap valakit Instagram sztorijában felismerje a főnöke, hanem a kereskedelem ellen is képvisel egy álláspontot. Ezért Berlin klubjaiban a stílus nem az extravaganciáról szól, hanem a praktikus kényelemről és az LMBTQ+ közösség melletti kiállásról, ami a techno és a fétis kiegészítőkből táplálkozik. „Berlin anti-kapitalista szellemisége mindig a helyi divat része lesz – éppen ezért a helyi divatot nem márkák, hanem sportruhák, fétisruhák és vintage kiegészítők határozzák meg” – mondta Honey Dijon, aki ugyan Chichagoban született, de jelenleg Berlinben él.
És amíg a berlini divattervezőkről elmondható, hogy valóban részt vesznek a város őrült mindennapjaiban, addig olyan nagy márkák esetében ez nem helytálló, mint Christopher Kane, Gucci, vagy Givenchy – akik az elmúlt években mind olyan kollekcióval jelentkeztek, ami meleg és fétis szubkultúrákból táplálkozik. „Ez nem a klubkultúra öltözékeinek kisajátítása, bár a tervezők valóban innen inspirálódnak” – állítja Thibaud Guyonnet a berlini VooStore vezetője. Egyedinek és autentikusnak kell lenned, amit sokan meg is lépnek – de elkerülhetetlen, hogy válaszul egy nagyobb francia divatház is hasonló kollekciót csináljon.
Sokan úgy érzik, hogy a berlini divatvilág ront a klubok hitelességén. Cem Dukkha DJ és Berlin jelenleg egyik legtrendibb bulisorozatának, a Herrensaunának társalapítója hozzáteszi, hogy „a techno most inkább szenzációhajhász és kommersz. Mindenki valami wannabe fétish ruhát visel, mert most ezt érzi divatosnak, pedig annak a személynek az égvilágon semmi köze a valódi fétisekhez. Pont mint Halloween. Csak felöltözünk. Berghainban látod a sok kigyúrt harnesses félmeztelen srácot, de hirtelen rájössz, hogy mind heteroszexuális és csak a csaját védi, nehogy valaki hozzászóljon. Persze az érem másik oldala, hogy a Herrensauna tudatosan állt bele a divat trendbe és egy schönebergi fétis shoppal kollaborálva Herrensauna logós latex felsőt kezdtünk árulni. De persze mindig lesznek olyanok, akiknek semmi sem tetszik és ennek hangot is adnak.”
A korábban említett GmbH is egyetért azzal, hogy „a 10-12 évvel ezelőtti Berlin kifejezetten divat-ellenes volt, de az azóta Berlinbe költöző emberek olyan ruhákban járnak, amit szerintük a szórakozóhelyek vendégei viselnek. Hordákban hömpölyögnek a Warschauer Stassen hálós és harnesses outfitekben, csillogós sportrucikban, teljesen stílusidegenül annak eredetétől és eredeti szándékától. Azt hiszik, hogy ezekkel a ruhákkal be tudnak illeszkedni a város vibe-jába, mindenki elfogadja őket és coolnak tartja majd, pedig azok az emberek, akik eredetileg így öltözködtek pont, hogy nem akarnak beilleszkedni.”
És így kanyarodunk vissza a klubok előtt kígyózó sorokra. Megannyi parti-turista a berlini sztereotípiák szerint mindenféle butaságot magára aggat, amivel azt hiszi, hogy belépést nyerhet egy szórakozóhelyre. De vajon tényleg attól leszünk felszabadultak, ha úgy öltözködünk, amiben valójában nem érezzük jól magunkat? Kezd a dolog egyfajta egyenruhába átváltani, ami Németország történelméből kiindulva még mindig elég kétélű terület…
„Az emberek nem értik, hogy a valódi egyediség számít! Ez az, ami igazán fontos lenne” – nyilatkozta Patrick Mason, DJ és divattervező. „Pont tökéletes harmónia lenne és ezt a két iparágat békés egymás mellett élésre bírná, ha végre autentikusak lennénk. Ha valóban egyedi vagy, akkor semmitől nem kell félned. A beengedők mindig kiszúrják, ha valaki csak a buli kedvéért visel olyat, ami számára stílusidegen. Attól, hogy felveszel egy maskarát még ne meséld be magadnak, hogy egy közösség része vagy. Ez nem így működik.”
A 032-t vezető Maria szerint „Már nincs többé olyan, hogy igazi underground. Az utolsó ilyen a 90-es évek rave korszakában volt. Amikor azt mondod, hogy underground vagy, akkor valójában csak nem vagy elég jó, hogy máshova beilleszkedj. Aki azt hiszi, hogy a berlini éjszakai élet mára nem mainstream az sajnos nagyon is téved.”
Mindezekből úgy hangzik, hogy a divat összességében sokat ártott Berlinnek, pedig az igazán ludas valójában a dzsentrifikáció és a globalizáció. A divatszakma és a klubélet közti feszültség az összemosódott identitásból fakad és nem abból, hogy kölcsönösen kárt okoznak egymásnak. De lehet, hogy ezen a ponton megérdemli a város, hogy többről is ismert legyen, mint a napokig tartó techno bulikról? Gelwich szerint „Berlin mindig is sokkal több volt. Aki csak a klubok jelenléte miatt érzi szépnek a várost, az valójában csak a szépség töredékét látja”.
Borítókép: CEM & MCMLXXXV
Photos: Cassidy George
Forrás: [theface.com]
Comments are closed for this post.