Közeledik a nyár, a világ pedig abban reménykedik, hogy a legmelegebb hónapra visszakapjuk a régi életünk legalább egy részét. Az elmúlt évtizedekben nem telt el fesztiválszezon Carl Cox nélkül. Egyelőre azonban még csak a nosztalgiázás juthat nekünk, a [Mixmag] megkeresésére Carl Cox pedig szívesen elmesélte a legnagyszerűbb fesztiválkalandjait és az ott felcsendülő kedvenc zenéit.

Glastonbury (1995)

Azt hiszem ez volt az első alkalom, amikor megjelent az elektronikus zene a Glastonbury-n. Olyan nevekkel zenéltem együtt egy sátorban, mint System 7, Kevin Saunderson, Danny Rampling és Fatboy Slim. Velünk egy időben lépett fel a “The Cure” is és azt gondoltuk, hogy mindenki rájuk lesz kíváncsi. Nem így történt. 25 ezren gyűltünk össze a 8000 férőhelyes sátorban. Annyian voltuk, hogy fel kellett szedni a sátor oldalát. Varázslatos pillanatok voltak, az emberek teljesen megőrültek, amikor a “Borny slippy”-t játszottam. Az elektronikus zene egyre inkább utat tört magának ezekben az időkben, egyre többen fedezték fel maguknak a stílust. Michael Eavis (a Glastonbury alapítója) pedig ügy döntött, hogy folytatni kell ezt az utat. Én pedig még mindig a részese vagyok ennyi év után is.

Ultra Music Festival (2001)

Az Ultra Music Festival sem maradhat ki a felsorolásból. 19 éve vagyok ott és mára egy világszerte ismert márkává fejlődött. Nehéz kiemelni egy adott pillanatot, de talán az volt a legjobb, amikor Josh Wink lejátszotta a ‘Higher States of Consciousness’ című szerzeményét nem sokkal a megjelenése után. Emlékszem, hogy mindenki megőrült körülöttünk, még a biztonsági személyzet is. Ott az adott helyen és pillanatban valami egészen mágikus kötődés alakult ki mindenki között, csodálatos volt látni. A fesztivál ma már főleg az EDM-ről szól. Ennek ellensúlyozására hoztuk létre a Resistance nevű brandünket, ami a fesztivál underground arcát mutatja. Ez egy fesztivál a fesztiválban, ahol olyan nevek zenélnek többek között, mint Dubfire, Laurent Garnier, Sven Väth, Loco Dice, vagy éppen Seth Troxler.

Kappa Futurfestival (2012)

Az olaszok tudják, hogyan kell bulizni! Nem akarod elhinni, amit ott látsz. Open air helyszín, nincsenek sátrak, semmi beltéri rész. Az elsők között léphettem fel itt. Jó látni, hogy mára milyen nagy szabású eseménnyé nőtte ki magát, ahonnan a világ minden tájáról érkeznek. Emlékszem, amikor első alkalommal játszottam ott, azt próbáltam megfejteni, hogy mi a fene lehet ez a nagyszínpad. Vajon ki építhette és milyen célból? Fenomenális, egészen csodálatos építmény.

Awakenings Festival (2012)

Az Awakeings Festival maga az elektronikus zene. És pont. Hét színpadon az elektronikus zenei szcéna aktuális legjobbjai lépnek fel. A legnagyszerűbb pillanat az volt, amikor először léptem fel és lejátszottam “Richie Hawtin – Spastik” című szerzeményét. Ez volt az a szám, amire az emberek elvesztették az eszüket. Tetszik, hogy nincs hangerőlimit és minden sátor külön tánctérrel rendelkezik, nem csak a füvön vagy a kavicsban lehet mozogni, ilyet én még nem láttam azelőtt. Jó dolog, hogy a szervezők törődnek az emberekkel és odafigyelnek arra, hogy ne fáradjanak el a két nap menetelés alatt. Remek fesztivál, a szervezők nagyszerű munkát végeztek.

Tomorrowland (2018)

A Tomorrowland valószínűleg az egyik legnagyobb fesztivál a világon, és ennek egyik oka az, hogy az általuk készített produkció felülmúlhatatlan. A világ minden részéről el akarnak jutni ide. Számos alkalommal felléptem itt az elmúlt 15 évben és csodálatos színpadokon zenélhettem. Nehéz elmagyarázni. Úgy érzed magad, mint Alice Csodaországban, ahol semmi sem ugyanaz. Nincs még egy ehhez fogható. Nehéz kiemelni egy évet. Két évvel ezelőtt én nyitottam a pénteki programot. Nagyon sok régi zenét játszottam, amik sokat jelentenek számomra.