2020 tavaszán online tehetségkutatót indítottak karanténban született zenéket keresve, amiből létrejött egy triplalemezes válogatás, idén pedig további feltörekvő alkotókat segítettek pályájuk elején az imPro producerképző iskola segítségével.

Tavaly a Telekom Electronic Beats magyarországi csapata az egész világot a feje tetejére állító járványhelyzetben is azon dolgozott, hogy támogassa azt az alkotni vágyó és az alkotásokra nyitott közösséget, amiről és amihez egyébként is szólt az elmúlt években. Ebből született meg az a kreatív otthoni producereket felkutató pályázat, aminek eredményeképpen végül hivatalosan is megjelent a Telekom Electronic Beats Hungary első, hiánypótló hazai válogatáslemeze három műfajban: az első lemezen izgalmas popdalok, a másodikon klubosabb számok, a harmadikon korlátdöntögető kísérleti zenék sorakoztak.

A válogatásra felkerült zenészeken túl tíz versenyző különdíjként ingyenes képzést nyert a 21. századi zeneírás oktatásával foglalkozó imPro Schoolba, aminek most bontakozott ki az eredménye – ennek az összefoglalója tekinthető meg a Telekom Electronic Beats videójában, amiben a motivált, feltörekvő, saját hangot kereső fiatalok is megszólalnak. A videó ide kattintva tekinthető meg

Az imPro vezető oktatója, Iamyank úgy nyilatkozott a projekt kapcsán: “Rendkívül erős utánpótlást látok, szerencsére nagy számban mozgolódnak olyan induló alkotók is, akik nem a hype-ra akarnak ráugrani minden áron, hanem keresnek valamit, ami még nem volt, vagy ami kifejezi azt, aminek ők érzik magukat. Az én meglátásom szerint a kulcs abban lesz, hogy megtalálják-e az emberek egymást, formálódik-e individuumokból színtér, közösség. A növekvő zajban és a káoszban ez az egyetlen járható útja az általános underground kultúra fejlődésének. Mindnyájunk felelőssége megtalálni vagy biztosítani a kapcsolódási pontokat, és el kell kezdenünk kisebb-nagyobb egységként látni magunkat egyéni alkotói létezésünk mellett. Az ehhez hasonló programok táplálják ezt a reményt, de a nap végén mindig az egyének döntenek: keresik-e azt, hogy mit tehetnek másokért vagy sem.”