Most már tényleg nem kell sokat várni arra, hogy visszakapjuk a megszokott régi életünk egy darabját!

Mint arról már korábban mi is beszámoltunk, április 30-án és május 1-én két bulit is fognak rendezni Liverpoolban, a Bramley-Moore Dock Warehouse-ban. A  “CIRCUS pres. The First Dance” mind a két napon délután 2-kor fog kezdődni és egészen este 11-ig lesz tánc.

Azóta pedig a fellépők kilétére is sor került. Az első nap headlinere nem lesz más, mint Sven Väth! Míg szombaton Fatboy Slim lesz a húzónév. A kétnapos eseményen többek között The Blessed Madonna, Hot Since 82 és Enzo Siragusa is a lemezjátszók mögé áll.

Claire McColgan – aki a liverpooli kultúráért és idegenforgalomért felelős – így nyilatkozott: „Liverpool rendezvényváros. Az események gazdaságunk, kultúránk és közösségünk szerves részét képezik. Nagyon örülünk annak, hogy kormányzati partnerekkel, a Liverpooli Egyetem munkatársaival, valamint számos helyszínnel és szervezővel dolgozhatunk a tesztesemények megszervezésében. Nagyon reméljük, hogy a rendezvények megszervezésével hozzá tudunk járulni ahhoz, hogy hamarosan országszerte újraindulhat a rendezvényszervezői szektor.”

Aki szívesen részt venne az eseményeken, annak van egy rossz hírünk. A bulit csak liverpooli lakosok látogathatják.