A Daft Punk világslágerében használt hangmintát készítő zenész soha nem kapott pénzt a jogdíjakból. Eddie Jones nevét nem tüntették fel az alkotók között.

Eddie Johns ’More Spell On You’ című diszkóbombáját még 1979-ben vették fel Párizsban. Johns történetéről a Los Angeles Times számolt be először. A zenész több, mint egy évtizede él hajléktalanként, miután egy agyvérzés után munkaképtelenné vált.

Alyssa Cash, John pártfogója így nyilatkozott: „Néha segítek Eddie-nek a számítógép használatában, és ő mutatott nekem a zenéiből. Ő mutatta meg nekem a lemezborítót és derült ki, hogyan használta fel a Daft Punk a hangmintát.”

A dal eredetileg a francia Président kiadó gondozásában jött ki, akik később eladták a jogokat a GM Musipro számára. akik vintage rock és pop dalokat adnak ki újra.

Daft Punk szerint évente kétszer fizetnek jogdíjat a GM Musipro-nak azóta, hogy 2000-ben megjelent a „One More Time”. Ezt a GM Musipro alapítója, Georges Mary is megerősítette.

Mary egy e-mailt küldött a Los Angeles Times-nak címezve, melyben így írt: „Azóta nem hallottunk Johns-tól, mióta 1995-ben megszereztük volna a dal jogait egy másik kiadótól. Próbáltuk megtalálni őt, de nem jártunk eredménnyel.” Azt ígéri, hogy megvizsgálja mit tehetnek az ügy érdekében.

A teljes interjút az alábbi linken tudjátok elolvasni eredeti nyelven.

Kép: (Brian van der Brug / Los Angeles Times)