Három dj, Berke Niki – Cheeky; Dorogi Miki – Miska; Sulla Balázs – 1000arc összeállt, hogy a lehető legnehezebb körülmények között megvalósítsa régi álmát. Az a generáció vagyunk, akiknek még volt szerencséjük elcsípni az ezredforduló utolsó mozzanatait, és kötelességnek éreztük, hogy visszaadjunk abból a szemléletből, ami ezt az egészet megteremthette.
Hosszú idő óta ismerjük egymást, és tudjuk ki miben lehet jó. Persze ez most egy nagy lépés mindenkinek, és igyekszünk maximálisan helytállni. Úgy gondolom, hogy a legfontosabb mindig a jóra törekvés és a pozitív szemlélet megteremtése. Szeretnénk ha ez átjönne a vendégeknek is.
Régi iskolás goa, acid és techno stílusok váltják majd egymást. Igyekeztünk olyan programot összehozni, amire az elején felülsz és végig utaztat a négy napon, és mindez elképesztően csodálatos természeti környezeteben. Várunk mindenkit szeretettel, akik ezen irányzatok által képviselt határtalanságot, mélységet és magasságot az életük részének tekintik. Ezenfelül természetesen lesz egy chill stage is a fesztiválon, ott valamivel eklektikusabb, de szintén klasszikus hangzás és hangulat várható, az ambienttől a dub technoig behatárolva..
A fellépőink többségét nyugodtan nevezhetjük régi motorosoknak, ez volt az egyik fő célunk a line-up összeállításakor. Ugyanakkor törekedtünk a fiatalok bevonására is, mivel ők fogják továbbírni a jövőt.
Ez egy nehéz téma, ami persze egy jó imagenek is tűnhet, de elsődlegesen szeretnénk szakmai oldalról ezt komolyan venni. Itt nem azon van a hangsúly, hogy az analóg és a digitális technikát szeretnénk szembeállítani egymással, mert konkrétan az elektronikus zene világában a kompozíció terén igazából csak nagyon kevés esetben lehet a kettőt teljességgel szétválasztani. Sokkal inkább egy korszak jellemző technikai környezetét szeretnénk fenntartani és megismertetni, ahol a még többségben lévő analóg eszközök mai szemmel korlátolt világa hihetetlen, mondhatni korszakalkotó hangzások megteremtését tették lehetővé.
Nem volt könnyű időszak, de most már látjuk a fényt az alagút végén. Alapvető tézis, hogy egy bizonytalan és nehezen kiszámítható környezet próbára teszi az embert, de a hitét és az elkötelezettségét is növeli ezáltal. Úgy gondolom, ebből most igen komoly képzést kaptunk.
Biztos, hogy az egyik leginkább sújtott szektor a világjárvány következtében. A helyreállítása emberfeletti feladat lesz, amit tovább nehezít, hogy a külföldről érkező közönséggel jelentősen kisebb arányban lehet a jövőben számolni. Persze nincs jó rossz nélkül, és fordítva – reméljük a hazai előadók, fellépők ezáltal több lehetőséget kaphatnak.
Hosszú távú céljaink vannak a fesztivállal, szeretnénk minden téren professzionális szintet elérni. Kemény munkával, alázattal és elkötelezettséggel lehet csak fejelődni, ezzel tisztában vagyunk. Mi mindenesetre oda fogjuk tenni magunkat, hogy az Arrakis Festival felkerüljön Európa térképére.
Tekintsetek az életre pozitívan, mosolyogjatok sokat, nézzétek a csillagokat. És ha ott lesztek, táncoljatok a Nap és a Hold fényében együtt a természettel és a homokférgekkel…
Facebook: https://www.facebook.com/arrakisfestival
Esemény: https://www.facebook.com/events/164473802196870
Bővebb infó: https://arrakisfestival.org
Jegyek: https://cooltix.hu/event/608d099e11152b1e3028549c
A „The Samples: The Prodigy Marathon – Albums Edition” elnevezésű YouTube-videó a zenekar teljes diszkográfiáját…
Sept az egyik legismertebb lengyel dj / producer. Tavaly az INOTA Fesztiválon is színpadra lépett.…
A nyugdíjasotthonokban általában elég egyhangúan telnek a mindennapok. A belga Gent városa mellett található "De…
Márciusban debütált a legjelentősebb hazai tradicionàlis goatrance csapat, a Lunar 604 events új partysorozata a…
A Magyar rocktörténet című képregény első részének megjelenése után a Petőfi Kulturális Ügynökség támogatásával a…
https://www.facebook.com/profile.php?id=100076263170470 5 éve a pilisborosjenői lankákon indult hódító útjára, mára a szcéna egyik meghatározó brandje…