2021. október 1-én visszahozzuk a nagysikerü Experience partysorozat hangulatát a Supersonic Blue Hellbe! Erre az alkalomra érkezik NewL is, hogy a legnagyobb techno klasszikusokkal örvendeztesse meg a közönséget.  Továbbá itt lesz a három Experience alapember, Deeroy, Benzol és Freezer és érkezik Roland O’Slide is, aki az Experience Digital kiadónál jelentetett meg zenéket. A house teremben classic house és trance várja a szórakozni vágyókat, ahol Cornel, Adam Bass + Peacey, Roberto, Vitya és Csaby szórakoztatja a nagyérdeműt egészen reggel 5-ig! 

Aki újra át szeretné a 2000-es évek elejének hangulatát, azok számára erősen ajánlott a részvétel. De azok számára is különleges élményt fog nyújtani az este, akik meg szeretnék tapasztalni azt, hogy milyen zenék mentek 15-20 évvel ezelőtt a budapesti technobulikon.

Sajnos alig maradt meg képi bizonyíték az utókor számára, pedig az Experience bulikon olyan nagynevű DJ-k pörgették a lemezeket, mint például Eric Sneo, Mark Broom, Dejan Milicevic, Thomas Krome, vagy éppen Paul Mac. A szeptember 4-i buli hírének hallatán rögtön elkapott a nosztalgia, úgyhogy egy picit vissza is repültünk az időben, ahol is az Experience-bulik házigazdája, Deeroy volt a segítségünkre.

Mesélj egy kicsit az Experience megalakulásáról! Mi motivált az induláskor, mi alapján válogattad össze a rezidenseket?

Lelkes kis csapat voltunk a #techno irc csatornán, mindenki járt bulikba én akkoriban kezdtem el bakelit lemezeket gyűjtögetni. és páran úgy voltunk vele, miért ne próbálnánk meg egy bulit szervezni. Aztán idővel ez kinőtte magát

Több nagysikerű bulit sikerült tető alá hozni, neked melyek voltak a legemlékezetesebb pillanatok?

Legemlékezetesebb az első külföldi fellépős buli Paul Mac-el, ahol már este 11-kor annyian voltak, hogy a költségek megtérültek.

Lassan 20 év távlatából megosztasz velünk egy-két kulisszatitkot a fellépőket, vagy a szervezést illetően?

Külföldi fellépőket mindig az aktuális ízlésemnek megfelelően választottuk ki. Szerencsére általában az egyezett a közönség igényeivel is. Akkoriban a Titan International intézte a külföldi fellépőket és sokat köszönhetünk Lotfi Beginek és Sárdi Petinek.

Miért lett vége, hogyan alakult a rezidensek pályafutása?

Hát ez jó kérdés, én speciel Hardstylera nyergeltem át és egész sikeresnek is mondhatom a dolgot. Közben a Techno is átalakult, nem volt már igény az energikus hardgroovera és a hardtechno térnyerése miatt nem volt értelme folytatni. Freezer nem maradt a szakmában, Benzol meg Jacsó néven lightosabb vizekre evezett

Mire számíthat az, aki szeptember 4-én a Sonicba látogat?

Természetesen hardgroove és funky techno, a korszak legnépszerűbb zenéivel!

Esemény: https://www.facebook.com/events/4220319941380331
A buli eredetileg szeptember 4-én került volna megrendezésre, de a bulinak helyt adó Supersonic Technicum nemrégiben beázott, ezért csúszik néhány hetet a rendezvény. 

Képek: pulzar.hu