Második alkalommal készültem a Művészetek Völgyébe. 2014-ben jártam itt először, abban az évben viszont mindössze egy programhelyszínre jutottam el. Pedig az idén harmincadik alkalommal (ez bizony nem elírás, 1989-ben indult útjára a fesztivál) megrendezett esemény igazi esszenciája pont abban rejlik, hogy a programhelyszínek és a színpadok három Veszprém megyei település (Kapolcs, Vígánpetend és Taliándörögd) rejtett kis zegzugaiban vannak kialakítva.

Minden szempontból rendhagyó ez a fesztivál. Bánkhoz hasonlóan nem egybefüggő területen rendezik meg, hanem sok apró kis helyszínen. Egyes helyszínek karszalag nélkül is látogathatók, én azt tapasztaltam, hogy a közönség nagyrésze karszalag nélkül érkezett és nem a a zenei programok érdeklik, hanem a kézműves vásárok és a falusi forgatag. A zenei helyszíneken nincs tömegnyomor, viszont a falusi házak kertjében megrendezett koncertek alatt azért rendre megtelt a placc.

Rendhagyó volt a társaság is. Barátnőmmel, a 15 éves unokatestvérével, nagymamájukkal és a kutyánkkal érkeztünk. A legtöbb fesztivál esetén furcsának tűnhet ez a kombináció, itt azonban tökéletesen működött. Mindenki megtalálta a számításait. Még az egyéves tacskónk sem unatkozott. Amúgy soha nem szólított le még ennyi ismeretlen ember egy fesztiválon, mint most. Persze ez teljes egészében a kutyánknak köszönhető. Kapolcson nagyjából éjfélig tartanak a programok, elég nehézkes lett volna a hazajutás, ezért aztán a sofőr szerepét is bevállaltam.

Kora délután érkeztünk Kapolcs központjába, ahol 1500 ft-os napi díj ellenében helyezhettük el az autót egy erre a célra kialakított parkolóban a központ szomszédságában, a falu mögött. A karszalagok kiváltása után pedig egyből belevetettük magunkat a forgatagba. A Harcsa Veronika udvarban nyakláncot készítettünk, miközben a Modern Art Orchestra szimfonikus zenekara állati hangokat adott elő hangszereken. Ezután a MANK ArtPorta kézműves workshopján vettünk részt, az udvar hátsó része volt szerintem az egész fesztivál leghangulatosabb helye, romkocsmákra emlékeztető dekorációs elemekkel. Itt történt meg, hogy egy öt éves forma kissrác odajött hozzám, hogy készített nekem egy tacskós kitűzőt, mert látja, hogy kutyával vagyok. Hát én alig jutottam szóhoz a nagy megilletődöttségben. Iszonyat kedvességgel találkoztunk akármerre néztünk. Eszembe nem jutott volna sörözni, mint bármelyik más fesztiválon. Olyannyira feltöltött a sok kedves ember és helyszín.

Hosszasan időztünk a Magyar Társasjátékos Egyesület sátránál is. Nem vagyok egy nagy gamer, ezért először nem annyira tetszett az ötlet, inkább végre mentem volna már koncertekre,  de aztán teljesen magába szippantott a játék. Majdnem egy órát időztünk itt, eszembe nem jutott volna továbbállni.

Rengeteg kisebb helyszínt néztünk még meg Kapolcson a késő délutáni órákig, majd buszra szálltunk és öt perc múlva már Taliándörögd programkínálatával ismerkedtünk. Itt esett meg, hogy összekötöttek bennünket a család egyik ismerősével, akikkel még egyikőnk se találkozott személyesen, de sütivel, kávával és angol wc-vel vártak. Bár nem szerettünk volna sokáig maradni, mert Platon Karataev koncertjére igyekeztünk a Hangfoglaló Udvarba. Na és szerintetek melyik házban lakott a család? Hát persze, hogy pont abban, amelyiknek az udvarán a koncertet tartották. Most erre úgy őszintén mennyi esély lehetett volna? Kisebb, mint egy komolyabb lottónyereményre. Úgyhogy a koncertet valódi VIP körülmények között élvezhettük a teraszon. Köszönjük a szívélyes vendéglátást!

A koncert után a pár száz méterrel odébb található Fonó Udvar felé vettük az irányt, ahol a Zuboly koncertezett. A Zuboly ismert világslágerek dallamára ír magyar szöveget. De az ismerős dallamokat akár soronként váltogatják. Barátnőm nagymamája rá is kérdezett: „itt van DJ is?”. Ennél tökéletesebben nem is lehetett volna összefoglalni a koncert lényegét. Mert tényleg olyan, mintha DJ rakná egymás után a zenéket, azzal a különbséggel, hogy itt minden élőben, hangszeresen megy. A koncert ideje alatt fényfestés díszítette az udvart és a pajtát. Amúgy rohadt hangulatos volt az egész, ennek is megvolt a „romkocsma feelingje”.

A koncert után aztán kisebb nehézségek árán, de visszabuszoztunk Kapolcsra. Mivel mindenki egyszer akart elindulni a koncert után, ezért több százan várakoztunk a buszmegállóban, úgyhogy csak a sokadik járatra sikerült felférni (kutyával azért ez nem volt egyszerű művelet). Este 11-kor, pont koncertkezdésre érkezünk vissza Kapcsolra a nagyszínpadhoz. A Bohemian Betyars fellépése volt az aznapi záró esemény. Ez volt az első olyan helyszín, ahol a „megszokott fesztiválélményben” lehetett részünk. Mondjuk úgy, hogy itt már senki sem volt szomjas (rajtunk kívül) és nem is viselkedett mindenki olyan kedvesen, mint a nap folyamán bárhol. Viszont az i-re a pontot az egyik kedvenc techno klubom, a berlini Tresor pulcsijában virító srác tette fel. Vele éppen a koncert utolsó utáni pillanatában futottam össze. Bár szerintem vagy fogalma sem volt róla, hogy mit hord, vagy pedig olyan részeg volt, hogy fogalma sem volt róla, hogy mit magyarázok. Ezután visszasétáltunk a kocsihoz és hajnali 3 körül értünk vissza Budapestre, reggel pedig fitten és feltöltődve ébredtem.