Ember legyen a talpán, aki követni tudja az elmúlt másfél év eseményeit. Próbáltam visszaemlékezni, hogy mikor járhattam utoljára Belga-koncerten a Budapest Parkban. A Facebook-ot kellett segítségül hívnom. Aztán összeállt a kép. Tavaly nem rendezhettek olyan bulit, ahol többen vettek részt, mint 500 fő. Így aztán lényegében a teljes fesztiválszezon elmaradt és nagyszabású koncerteket sem lehetett sehol tartani. Több, mint két éve jártam utoljára a Parkban. Úgyhogy már éppen itt az ideje egy olyan koncertélménynek, ami közben megélhetjük a fesztivál feelinget is.

A Budapest Parkban ugyanis pont olyan érzésünk lehet (és szokott is lenni mindig), mint bármelyik nagyobb fesztiválon. Csak éppen kicsiben. Bár a 11 ezer fő befogadására alkalmas, három színpaddal is rendelkező open air szórakoztatóközpont mindennek mondható, csak éppen kicsinek nem. Attól azért nem kell egyelőre még félni, hogy a Belga itt is teltházat csináljon. Ami viszont jó, mert lézengeni sem fog senki, pont megfelelő mennyiségű embertömeggel kell számolni és a büfében sem kell majd hosszú percekig sorban állni.

Bár a legutolsó parkos Belga-koncert óta több, mint két év telt el, a budapestieknek mondjuk egyáltalán nincs oka panaszra. Ha jól számolom ez lesz az 1998-ban alakult együttes ötödik koncertje a fővárosban az idén. Egy dupla koncerttel indult a szezon a Kobuciban, majd jött az idén megnyílt Monyo Land, végül pedig múlt héten a BME Napok színpadán is hallhattuk őket.

Igazán aktuális zenekarról van szó, hiszen idén jelent meg az együttes kb. tizedik nagylemeze. Az album 17 új dalt tartalmaz. Egy csomó olyan irányzatba kóstolhatunk bele, amibe korábban még nem kóstoltak bele. A srácok, ahogy azt egy interjúban kifejtették, ezúttal világzenével próbálkoznak, melyhez Dj Titusz öt földrészt „bejárva” gyűjtögette össze a megfelelő hangmintákat.

Az október 8-i szezonzáró koncertre már rég elfogytak az early bird jegyek. De aggodalomra semmi ok. 3999 Ft-ért még most is beszerezhetők az elővételes tikettek, ami 500 ft-tal olcsóbb, mintha a helyszínen vennéd meg. Kapunyitás 18 órakor! Egy jegy áráért ráadásul két koncertet is kapunk, ugyanis a hagyományoknak megfelelően most is lesz előzenekar. Ezúttal a Mirror Glimpse formájában, Ők tökéletesen be fogják tölteni a warm up szerepét már csak a nemrégiben megjelent albumuk címe miatt is (Legendás ribancok nyomában), meg azért is, mert történetesen Krúbi is ezt a formációt erősíti.

Már csak azért kell imádkozni, hogy ne legyen olyan fos az idő, mint például ma. De ez sem jelenthet akadályt, hiszen tömény lesz dögivel, aki pedig lemarad, az már csak jövőre fogja tudni bepótolni az elmaradást. Jó esetben legalábbis nem két év múlva.

Esemény: Bëlga – Karnevál / Budapest Park @ vendég: Mirror Glimpse (facebook.com)