Berlin legnépszerűbb techno klubja tizenkilenc hónapos szünet után nyitja meg újra a kapuit. Az utolsó bulira 2020. márciusában került sor. A pandémia okozta lezárások miatt nem rendezhettek bulikat a korábban hőerőműként szolgáló épületben, azonban így sem állt kihasználatlanul. Tavaly ősszel ugyanis egy kortárs művészeti kiállítást rendeztek itt, ahol összesen 117 alkotó munkásságának adtak teret.

Most azonban végre már táncolni is lehet! Mind a két terem, a Berghain és a Panoramabar is megnyitja kapuit. Már persze azok előtt akik túljutnak a rostán a bejáratnál, amit garantáltan több órás várakozás fog megelőzni a sorban.


Az első klubestre október 2-án fog sor kerülni. Az erre az alkalomra összeállított line up pedig igazán pazar! Ráadásul a fellépők egy része Magyarországon is járt már az idén, vagy pedig hamarosan nálunk is fognak zenélni.

A fő attrakciót a két rezidens, Ben Klock és Marcel Dettmann b2b-je fogja jelenteni, utóbbi fellépett júliusban az Ozorán megrendezett DAAD Gathering-en is. Fellép Electric Indigo is, akinek ez lesz a debütálása a Berghain pultja mögött. Őt egyébként néhány héttel a Budapesten megrendezett techno kiállítás megnyitója utáni lezajlott afterpartyn is hallhattuk, korábban számos alkalommal fellépett hazánkban, többek között Bónuszon, Hyperen és Sopronban is. A fellépők táborát erősíti Phase Fatale is, aki november 6-án fog zenélni a csepeli 2-es bunkerben. Hector Oaks neve sem ismeretlen a hazai techno rajongók körében, korábban a Lärm-ben és Győrben is számot adott már kivételes tehetségéről, akárcsak DJ Stingray, aki szintén fellépett már az éppen költözés előtt álló Akácfa utcai klubban még 2018-ban. Érdekesség, hogy éppen Phase Fatale társaságában.

A Panoramar diszkó és electro zenétől lesz hangos. Chris Cruse, Cormac és Gabrielle Kwarteng nevét igazán felírhatnák már a hazai szervezők is a jegyzetfüzetbe, de Tama Sumo és Lakuti b2b-je is igazi csemegét fog nyújtani.

A buliban csak oltott, vagy a fertőzésen igazoltan átesett személyek vehetnek részt, maszkot pedig nem lesz kötelező hordani.

Line up (október 2)

Berghain
Ben Klock B2B Marcel Dettmann klockworks / bad manners
DJ Stingray 313 micron audio
Electric Indigo editions mego
Héctor Oaks oaks
Phase Fatale ostgut ton
rRoxymore don’t be afraid
Steffi ostgut ton

Panorama Bar
Chris Cruse spotlight
Cormac polari
Gabrielle Kwarteng
nd_baumecker B2B Massimiliano Pagliara ostgut ton / funnuvojere
Tama Sumo B2B Lakuti ostgut ton / uzuri
Vale Budino
Virginia ostgut ton