Kategóriák: Programajánló

James Holden karácsonykor újra Budapestre látogat

James Holden tökéletesen megtestesíti az elvesztegetett tehetség mintáját. Vagy mégsem? Hiszen december 26-án mégis Budapesten lesz fellépése.

James Alexander Goodale Holden 1979. június 7-én született. A szakma csodagyereknek tartotta, hiszen 19 évesen robbant be a nemzetközi körforgásba és 25-30 éves koráig pedig már minden elért, mint DJ-ként csak lehetett. Megírta az elektronikus zene legnagyszerűbb alkotásaiból rögtön kettőt is (Nothing, Break In The Clouds), majd megalapította saját kiadóját. A Border Community a 2000-es évek első évtizedének egyik legjelentősebb hatású label-e. Az itt megjelenő művészek és zenészek mind teljesen egyedi, összetéveszthetetlen hangzásvilággal rendelkeznek.

Az elmúlt években nem sokat hallottunk James Holden-ről. Lényegében teljesen visszavonult a DJ-zéstől és a live fellépéseire koncentrált. Ebben a felállásban lépett fel utoljára Budapesten még 2015-ben, illetve három évvel később Ozorán.

Live fellépéseit általában nem egyedül, hanem csapatban követi el. James Holden ezúttal a lengyel alt-klarinét nagymester Waclaw Zimpel merész improvizációival keresik a kapcsolódási pontot valahol a free jazz és a trance között. Habár első ránézésre két igen eltérő szakmai múlttal rendelkező művészről van szó, mikor 2018-ban pár tétlen napot kihasználva összeültek Holden londoni stúdiójában, hamar rájöhettek, hogy az elektronikus és klasszikus elemek könnyedén megférnek egymás mellett.

Most első alkalommal turnéznak közös live act kísérletezésükkel, a Long Weekend kislemezzel – Holden a saját maga által épített moduláris szintetizátort bűvöli majd, míg Zimpel játéka szétszabdalja a dallamokat, ezáltal valami újat hozva létre. Az eredmény: gazdag, hipnotikus eklektika.

Esemény: https://www.facebook.com/events/419425626559304
Jegyek: https://tixa.hu/James-Holden-Waclaw-Zimpel-Live-Turbina

Gombas Peter

Legfrissebb posztok

Kihirdették a Telekom Electronic Beats produceri pályázatának 2024-es győzteseit!

Pop-, klub- és kísérleti zenei műfajban összesen 34 zene jelenik meg május 24-én, és idén…

4 óra ago

Bezár a D9!

Derült égből villámcsapásként érkezett a hír, miszerint bezár Budapest egyik legnépszerűbb klubja, a D9! A…

4 óra ago

A H!DE és a Prime Fm bemutatja: Dj Ruby az A38 hajón

Felkészültél? Június 15-én Sri Lanka, és Argentína után, ismét hazánkba látogat a progressive house egyik…

5 óra ago

8 éves fiú fog jövő kedden dj-zni a Pavilonban!

Igazán különleges élményben lehet része Budapesten annak, aki ellátogat jövő kedden a Nehru-part egyik legfelkapottabb…

9 óra ago

Emberrablók támadták meg Brazíliában Hot Since 82-t

Hot Since 82 nem fogja egyhamar elfelejteni a legutóbbi brazil turnéját. Annyira megviselték a történtek,…

12 óra ago

10 zene, ami idén már 20 éves!

Május 1-én volt 20 éve, hogy Magyarország csatlakozott az Európai Unióhoz. A kerek évforduló alkalmából…

3 nap ago