Amikor néhány héttel ezelőtt az alig 3000 lakosú Leuk településének önkormányzati dolgozói egy kirándulás keretein belül éppen Rómában jártak még senki nem sejthette, hogy távollétük ideje alatt otthon ki fog törni a káosz. Körülbelül ugyanis 300-400 ember vett részt azon az illegál goa partyn, amit egy természetvédelmi területen szerveztek.

„Mintha  csak a semmiből bukkantak volna elő, amikor szombat reggel egyszer csak megjelent egy személygépkocsikből, lakókocsikból és kisebb-nagyobb teherautókból álló konvoj” – írja le az eseményeket a 20min.ch portál. A résztvevők között voltak svájciak, de számos külföldi vendég is érkezett. A helyi önkormáynzatot és a rendőrséget váratlanul érte a dolog, így eleinte nem is avatkoztak közbe. „Nem volt előzetes információnk arra vonatkozóan, hogy itt bármi történni fog” – mesélte a rendőrség szóvivője.

„Később aztán megjelentek a rendfenntartók is a fesztivál helyszínén, ellenőrizték, azonosították a vendégeket, és ultimátumot adtak nekik: vasárnap délig meg kell tisztítani a helyszínt” – hangzott a kérés, amit nagyrészt teljesítettek is. Több oka is van annak, hogy a rendőrség szombaton nem vetett véget a mulatságnak. „Egyrészt nem akarták hogy a kialakult helyzet tovább eszkalálódjon és azt sem szerették volna, ha bódult állapotban ülnek a sofőrök a volán mögé.” – indokolták döntésüket a rendfenntartók.

Az esemény mögött álló szervezőket egyelőre még nem sikerült beazonosítani. Az sem világos, hogy a szervezők miért Leuk természetvédelmi területet választották az esemény helyszínéül.

Borítókép: Wikipedia