Idén már hetedik éve annak, hogy megrendezik a Budapest Essentialst, ami a főváros első urban fest-jeként indult még 2014-ben. Történik mindez úgy, hogy természetesen ez a fesztivál sem vonhatja ki magát a világban tapasztalható helyzet alól, így bár kisebb létszámmal, de ennek ellenére is különleges bulikkal, illetve programokkal készülnek a szervezők, melynek során jól ismert, és eddig rejtettnek tűnő budapesti helyszíneket fognak összekötni december 2. és 5. között a zene, a gasztronómia és az építészet tengelyén.

Ennek egyik legizgalmasabb helyszíne lesz a Nagymező utcai Edith klub, amely a legendás Piaf Bár közvetlen és méltó utódaként vált Budapest békebeli hedonizmusának vörös-tónusú letéteményesévé. És nem csupán a helyszín miatt lesz izgalmas, aminek esztétikájáért és varázsáért valószínűleg David Lynch is megnyalná mind a tíz ujját, hanem azért, mert az Essentials keretében az Edith két estén át ad majd otthont a fesztivál néhány legkülönlegesebb bulijainak.

Őrült keleti sakkozó-elektronika jöhet?

Pénteken, vagyis december 3-án a bukaresti színházi szcénába mélyen beágyazódott Karpov not Kasparov fog érkezni a Nagymező utcába. Tényleg nem túlzás róluk azt állítani, hogy Kelet-Európa egyik legizgalmasabb és legőrültebb zenei exportcikke, hiszen megalakulásakor a duó a sakk szabályai és stratégiái alapján kezdett el zenét készíteni. Ez elsőre bonyolultnak, sőt hülyének is tűnhet, de a végeredmény egy nagyon is táncparkett-kompatibilis, imádnivalóan őrült produkció, keleti ízekkel telepakolt baromi vicces elektronika, tele klasszikus zenei utalásokkal, melyek már-már egy színházi előadás hangulatát idézik, amelyben gyakran alkalmaznak balett-táncosokat is. 

Az elmúlt 7 évben a duó egyébként fellépett Európa szinte valahány országában, meghatározó fesztiválokon, klubokban és kulturális eseményeken. A „Soundtrackfor a Game of Chess” című debütáló albumukat a Vice magazin a „hónap albuma” címre jelölte, a Radio Romania Cultural az „év egyik legértékesebb kiadványának” nyilvánította, a Muzici & Faze zenei blog újságírói pedig még tovább menve „az elmúlt 30 év talán legjobb romániai albumának” minősítették. „Memory” című új EP-jük a Moscoman által működtetett, de erősen a Tel Aviv-i szcénához kötődő Disco Halal kiadónál jelent meg a közelmúltban.

ESEMÉNY 1: https://www.facebook.com/events/963018501225945

ItaloDisco-ünnep a műfaj pápájának celebrálásával

Szombaton pedig napjainkban ismét borzasztóan forróvá és menővé vált (bár soha el nem tűnt és mindig menő) italo disco műfaj pápája – nem mellesleg a Marvin & Guy duó fele –, Marcello Giordani (Italo Deviance) fog kurzust tartani az Edithben, akit a hazai italo disco legautentikusabb letéteményese, Galactic Jackson, valamint a hazai underground DJ kultúra egyik alapköve, Infragandhi fog megtámogatni az est folyamán.

Giordani még 1993-ban, a house zenei színtér aranykorában kezdett el dj-zni. Eleinte a szülővárosában, valamint a környékbeli klubokban lépett fel, majd 20 évesen rezidens lett a legendás olasz „Les Foliesthe Pigalle” nevű buliban, amely akkoriban az olasz tánczenei élet egyik referenciapontja volt.

Ez a pozíció pedig hamar beemelte őt a legjobb itáliai klubok hálózatába. 21 évesen megvásárolta első kütyüjeit, elindította a produceri karrierjét, és még abban az évben kiadott egy debütáló EP-t. A 2000-es évek első felére pedig már olyan kiadókhoz szerződött, mint a Dirt. Crew és a Mule Musiq. Aztán megalakult a Marvin & Guy – s ahogy azt ilyenkor mondani szokták: a többi történelem.

ESEMÉNY 2: https://www.facebook.com/events/418625163062744/

A december 2-án startoló Budapest Essentials azonban még a jövő zenéje, amely sorána legmenőbb klubok, így az Edith mellett olyan intézmények is megnyitják a kapuikat, amik közül több már évtizedek óta meghatározza Budapest ízét és zamatát –azonban sosem adtak még helyet ilyen jellegű rendezvénynek. Ezzel együtt pedig megjelennek olyan friss terek is, amelyek csak most kelnek életre és minden bizonnyal fontos szerepet vállalnak majd Budapest kulturális színpadán.