A UK garage mint zenei stílus nem igen van felülprezentálva. Pedig a Mixmag egyik újságírója szerint ez a valaha volt legjobb műfaj. És ezt az állítást meglepően sokan helyeslik. Mi is megérthetjük az okát, elég csak végighallgatni ezeket az 1995 és 2005 között megjelent remekbeszabott mixeket. DJ EZ és Dreem Teem-től kezdve Josey Rebelle-n át egészen Hannah Wants-ig, hogy csak néhányukat említsük.

A 90-es évek végén és a 2000-es évek elején továbbra is virágzott a rave kultúra az Egyesült Királyságban. Kalóz rádiók és MC-k uralták a brit underground szcénát. Nem számított, hogy melyik klubban vagy raktárépületben jelentél meg, biztos hogy szembejött veled a hibrid alfajok egyik alfája, a UK garage.

  10 zene a UK garage aranykorából

garage tradicionálisan egy érzelmesebb, hátradőlősebb, vokálosabb formája a house zenének, amely egy New York-i, Soho-beli éjszakai szórakozóhelyről, a Paradise Garage-ről kapta a nevét, ahol ilyen típusú zenéket játszottak a ’80-as években, bár ekkoriban még nem így nevezték. A  2-step ütem és garage-hangzás házasságából pedig megszületett a vegytiszta, sallangmentes UK garage. Eredetileg a klubok kistermében játszották, majd egyre népszerűbb lett, és kinőtte magát egész-estés műfajjá. A britek tökélyre fejlesztett tánczenéjére a gyors, ide-oda pattogó ritmus, a szanaszét szabdalt R&B hangminták, a sok ének, a tengermély basszusok és persze a rewind (visszatekerés) jellemző. Az alapműfaj inspirálta dalok napjainkban is pörögnek, a slágerlistákat rendre ostromolják garage-elemeket felsorakoztató zenék. A UK garage a speed garage egyik alfaja, a stílus kialakulásáról, múltjáról és jelenéről ITT olvashatsz egy remekbe szabott összefoglalót.

A UK garage a speed garage egyik alfaja, a stílus kialakulásáról, múltjáról és jelenéről ITT olvashatsz egy remekbe szabott összefoglalót. A UK garage aranykorának legjobb zenéit pedig ITT tudod meghallgatni.


Forrás: [Mixmag]