Moby egy valódi ikon, aki történelmet írt az elektronikus zenei piacon. Az elmúlt években azonban leginkább már csak a vegán étrend, állatvédelem és politikai kérdésekben láthattuk megnyilvánulni. Pedig az üzleti szféra sem idegen a számára. Az amerikai producer nevéhez fűződik több fesztivál, illetve vegán étterem elindítása. A legutóbbi információk pedig egy svájci kiterjesztett valóságot gyártó céggel hozták kapcsolatba, ahol olyan karkötőket árulnak, ami mozgás útján hoz létre zenét.
A Mictic AG nevű cég a közelmúltban bejelentette, hogy a hatszoros Grammy-díjas Moby immár a cég befektetője. A Mictic szeretné lehetővé tenni felhasználói számára, hogy „[…] előzetes zenei ismeretek nélkül gitározhassanak, zongorázzanak, doboljanak vagy csellózhassanak, valamint elmerülhessenek különféle műfaji alapú hangzásvilágban, mint például a rock, a hiphop, az EDM vagy a latin.”
Mobyval kapcsolatban így nyilatkozott Mershad Javan, aki a Mictic AG vezérigazgatója: „Moby neve senki számára sem szorul bemutatásra. Köztudottan nyitott az új ötletekre, zenetörténelmet írt az alkotásaival. Mindig is jó orra volt az innovációhoz.”
A termék november 26-a óta kapható 106 eurós áron. Mictic One vásárlásakor a két kiváló minőségű csuklópánt mellett ingyenesen letölthető az applikáció 15 virtuális hangszerrel és hangképekkel, használati utasítással és töltőkábellel.
Bővebb infó: ITT.
A Kerekdomb Fesztivál szeptember 13. és 15. között összművészeti programokkal, különféle borkóstolókkal és dűlőtúrával várja…
Idén is lehet rendelkezni a személyi jövedelemadó 1+1%-áról legkésőbb 2024. május 21-ig, az szja-bevallástól függetlenül…
Május 18-án újra megnyílik a Viadukt-terasz a Pesti alsó rakpart Lánchíd és Erzsébet híd közötti…
A „The Samples: The Prodigy Marathon – Albums Edition” elnevezésű YouTube-videó a zenekar teljes diszkográfiáját…
Sept az egyik legismertebb lengyel dj / producer. Tavaly az INOTA Fesztiválon is színpadra lépett.…
A nyugdíjasotthonokban általában elég egyhangúan telnek a mindennapok. A belga Gent városa mellett található "De…