Óriási sikerrel zajlott le augusztusban az idén első alkalommal megrendezésre kerülő DAAD Gathering. Az Ozora Fesztivál helyszínén, Dádpusztán megrendezett esemény elsősorban a techno / house vonalra fókuszál és az eklektikus hangzás szerelmesei is megtalálhatják számításaikat a a színpadok egyikén. Psy zene jövőre már nem lesz. 

Idén már második alkalommal kellett elhalasztani az O.Z.O.R.A. fesztivált. Ugyanakkor régóta érlelődött már a gondolat egy másik eseményről. Ha nem is egy egész hétről – mint O.Z.O.R.A esetén – legalább csak néhány napról, mely idő alatt újra megtelhettek a mezők az idevágyókkal. Más, mégis hasonló volt ez a hétvége, az eddigi rendezvények szellemiségét megőrizve egy új élmény várt az idelátogatókra. Élettel teltek meg az ismert helyszínek, a Dóm, a Sárkányfészek és a Főzőliget.

A DAAD Gathering szervezői november óta folyamatosan jelentik be a jövő évi esemény fellépőit. A névsort elnézve pedig már biztosak lehetünk abban, hogy az elektronikus zene rajongói számára kihagyhatatlan alkalomnak ígérkezik.

  Beszámoló: DAAD Gathering

Ma pedig már azt is tudjuk, hogy a június 16-i beköltözéssel nem érdemes késlekedni. hiszen már a nulladik napon egyből belecsapunk a levesbe: itt lesz az [a:rpia:r] trio és label alapítói, avagy  Rhadoo, Petre Inspirescu, és Raresh, akik egy régi jó ismerőssel, Ricardo Villalobos-szal indítják el az ütemeket, Dreamrec VJ vizuális támogatásával.

  10 indok, amiért Ricardo Villalobos a legmenőbb DJ

Azt hiszem Ricardo Villalobos neve már önmagában elég indok lehet azért, hogy nyár elején Ozora-Dádpuszta sokhektáros birtoka felé vegyük az irányt. Ricardo Villalobos az elektronikus zenei világ egyik legkülöncebb művésze. Producerként megannyi érzelmes darab szerzője, DJ-ként hosszú, extravagáns szettjeiről és partyjairól ismert.

A 2022-es DAAD Gathering szervezői már eddig is elkényeztettek bennünket. Egyre tekintélyesebb azon fellépők listája, akik már biztosan fel fognak lépni jövőre: Nicole Moudaber, Efdemin, Michael Mayer, Ivan Smagghe, Vedat Akdag, Iamyank: phasing shapes, Detective Kelly vs Man+Machine,  Planetary Assault System (alias Luke Slater), DVS1 Victor Ruiz. Erol Alkan, Be Svendsen, Red Axis, Hugo Kant és Islandman.

Esemény: https://www.facebook.com/events/2018362974990502
Jegyek: https://daad.hu/info/tickets/highlights