A Dürer Kert eredeti helyszíneként szolgáló 37 ezer négyzetméteres komplexum a Városliget szomszédságában négy évvel ezelőtt került Garancsi István érdekeltségébe. A hely üzemeltetői a tulajdonosváltás óta tudhatták, hogy meg vannak számlálva az óráik. Felkészültek arra, hogy hamarosan el kell hagyniuk az Ajtósi Dürer sor környékét, ami a 2008-as indulás óta megszámlálhatatlanul sok koncertnek és partynak adott otthont. De nem csak emiatt számít kultikus helynek az ingatlan, itt volt ugyanis a Keleti Blokk, ahol korábban rengeteg magyar zenekar próbált és több alkotóművész is bérelt műtermet.

A végleges zárás végül 2020. novemberében lett esedékes, ami éppen egybeesett a pandémia harmadik hullámával, így a hatósági intézkedések következtében sajnos a beharangozottaknál korábban került lakat az épületre.

Azóta munkagépek dolgoznak a területen. A [Telex] hívta fel rá tegnap a figyelmet, miszerint éppen bontják az épületegyüttes utolsó, még álló impozáns tömbjét. A  kormány egyébként novemberben kiemelt beruházássá nyilvánította az ingatlanfejlesztést, irodákat és lakóépületeket húznak fel a a majd négy hektáros területen. A beruházás első munkafázisában elbontották a korábban Kádár János által használt uszodát, a régi könyvtárat, a rendezvényterem- és a konyha épületét, és a Professzorok házát is.

  Ayarcana visszavonul a technótól, január 21-én viszont még utoljára elcsíphető lesz Budapesten

A Dürer Kert sztorijának szerencsére nem lett vége, hiszen nyáron a Kopaszi-gátra költözött. Itt fogják megrendezni jövő héten a Raveyard idei első rendezvényét, ahol Ayarcana utoljára lesz hallható a hazai közönség előtt, ugyanis az angol producer stílust vált…

Borítókép: László, a Telex.hu olvasója