Naga és Beta neve külön-külön is fogalom a budapesti éjszakában. Hát még amikor egyszerre vannak jelen!
Sajnos erre egyre ritkábban kerül sor, de aki figyelemmel kíséri a történéseket (pl úgy, hogy minket olvas) több alkalommal is láthatta őket zenélni az elmúlt időben. Legutóbb például december 29-én, amikor egy nap erejéig újra visszatért kedvenc rendezvénysorozatunk, az Ablak-A-Dubra. Sajnos a két ünnep közötti időszak nem mindenkinek kedvezett, sokan lemaradtak az eseményről. A jó hír az, hogy akinek a decemberi buli kimaradt, az most újra pótolhatja Naga & Beta négykezes fellépését.
Naga a ‘80-as évek végének alternatív korszakában kezdett zenélni. Alapítója volt a Tilos Rádiónak, és a Törökfürdő című magazin techno-oldalait szerkesztette. ‘95-ben diplomázott kulturális antropológusként, majd az acid jelenséget elemző dolgozata kapcsán került kapcsolatba az elektronikus zenével. DJ-ként 1994 óta van jelen a magyarországi tánczenei kultúrában. Akkoriban techno-szettjei tették őt elismert lemezlovassá Budapesten. Szettjeiben dub, breakbeat, tribal és mélyebb progresszív house darabok is részévé váltak Naga zenei világának. Eklektikus szettjeinek köszönhetően 2000-ben a Wanted legjobb magyar DJ-listájának második helyén végzett. A DJ-zés és producerkedés mellett megalapította a Chi Recordigsot, majd két évvel ezelőtt a Hairy Recordsot, eközben DVD-t jelentetett meg Karinthy Frigyes Utazás a koponyám körül című művéből. Mentálhigiéniás szakemberként a Self Groove nevű önismereti csoport kapcsán találkozhattunk mostanában leggyakrabban a nevével, sajnos egyre ritkábban mutatkozik a DJ-pultban, ezért aztán különösen meg kell becsülni minden alkalmat, amikor beáll zenélni.
Zvezda Beta a titokzatos zuglói Jean Paul Belmondo a magyar elektronikus zene és party-élet nagyvadja, egyszerre útkereső és tradicionalista, párban jár, de kószál egyedül is, megtalálható lemezjátszók mögött vagy a jégkorongpályán. Különös ismertetőjegyei: Fradi-szív, house-lélek, kíméletlen őszinteség, kifogástalan ütemérzék. Mindezeket Prieger Zsolt írta róla egy interjúban.
A belépőjegy éjfélig 2000, éjfél után 3000 ft lesz. Védettségi kell ide is. Helyszín: TOLDI
Esemény: https://www.facebook.com/events/225191866448126
Comments are closed for this post.