Néhány évvel ezelőtt történt, amikor lejutottam életem első Davoria partyjára még a régi Dürer Kertben. Akkoriban azt gondoltam, hogy már mindent láttam, nem érhet túl nagy meglepetés. Aztán ahogy beléptem a terembe, pont ugyanolyan katartikus élmény fogott el, mint életem első techno partyján. Pedig azóta sok minden megváltozott. Az undergroundnak mondott techno közösség is már csak nyomokban emlékeztet a jelzőjére. A Davoria viszont más volt. Végre azt éreztem, hogy itt egy party, ami lecsupaszított magáról minden felesleges koszt. Mintha anyaszült meztelenül érkeztél volna meg a születés pillanatába, ahonnan már nem akarsz távozni.

Nagyjából így írnám le a Davoria – jelenséget, Budapest egyik egyetlen, valóban underground zenei közösségét. Ha szeretnél többet megtudni róluk, akkor jövő vasárnap a Bem Moziban a helyed. Ugyanis március 6-án, 20:30-kor mutatják be Gyökér Róbert dokumentumfilmjét. A belépés díjtalan!

Esemény: https://www.facebook.com/events/1323411841489956