Május 20-án ismét partizó tömeggel fog benépesülni Budapest egyik legfőbb attrakciója, a Vasúttörténeti Park! A muzeális értékű vagonok és gőzmozdonyok önmagukban is egészen egyedülálló élményt nyújtanak, hát még amikor dübörgő basszussal telik meg a környék. Az elmúlt években olyan nagynevű produkciók zenéltek már itt, mint például Carl Craig, Solomun vagy éppen legutóbb az ukránok elsőszámú elektronikus zenei duója, az Artbat.

Május végén ismét egy legalább ekkora népszerűsággel rendelkező dj páros fog érkezni. Az Adriatique duója szép lassan igazi szupersztárrá avanzsálódott, akik számára már rég kicsinek tűnet bármelyik budapesti klub nagyterme.

Mindketten Zürichben élnek, mindkettőjüknek ugyanaz a keresztnevük (Adrian), ugyanaz a foglalkozásuk és 2008-as találkozásuk óta elválaszthatatlan barátság fűzi össze az Adriatique tagjait. A tartós partnerség kulcsa természetesen az, hogy remekül kiegészítsék egymást. A duó ugyanis sokkal többről szól, mint egy jól olajozott elektronikus zenei gépezet. Együtt élnek, közösen terveznek, és támogatják a művészet minden formáját.

Míg egyikük szőke hajú, detroiti hangzáson nevelkedett és alig lehet kirobbantani a stúdióból, a másik, fekete hajú Adrian inkább a lemezjátszók mögött érzi magát otthonosan és a mélyebb, melodikusabb európai technoban találta meg magát. Az ellentéteknek ez a szerencsés találkozása a legkézenfekvőbb válasz a közös sikerekre és az Adriatqueot jellemző kiforrott hangzásvilágra.

Folyamatosan keresik azokat a platformokat, amelyek mindkettejük szemléletmódjához egyformán passzolnak. Még úgy is impozáns a nevükhöz köthető kiadók listája, hogy inkább a minőség, mint a mennyiség a fő orientáció: Dynamic, Hive Audio, Wolf& Lamb, Supernature, és még végül, de nem utolsósorban az Afterlife. Ez utóbbi label gondozásában látott napvilágot mindezidáig egyetlen nagylemezük, a 2018-as megjelenésű Nude, ami a downtempo-tól a minimal techno-ig az elektronikus zene számos műfaját felsorakoztatja.

A két Adrian fellépéseit a világ bármely pontján óriási hype övezi, nem véletlenül: született szelektorok, akik változatos, mégis nagyon markáns szettjeikkel teszik le a névjegyüket az európai top klubokban és fesztiválokon. Náluk sosem lehet előre tudni: néha tech, néha deep, egyszer meditatív, másszor energikus… ami biztos, az a leszakadt áll és a széttáncolt tornacsukák.

2016-ban megalapították saját kiadójukat. A Siamese nem csak az Adriatique megjelenéseinek biztosít felületet, hanem olyan neveknek is mint például Marino Canal, Ed Davenport és Matthew Dekay. A label lassan két tucatnyi megjelenésről gondoskodott már. A Siamese nem csak zenészeket, hanem vizuális és performanszművészeket is támogat. Az Adriatique elmondása szerint a jövőben tervezik együttműködői hálózatuk, valamint a kiadó tevékenységi körének bővítését. Lehet, hogy  már több mint tíz éve dolgoznak a szakmában, de az Adriatique igazi küldetése még csak most kezdődött.

Svájci illetőségüknek köszönhetően zenéltek már a Cercle meghívására az Alpokban, máskor pedig az Alpok felett is, egy helikopterből! A május 20-i fellépésük remélhetőleg már egy merőben más időjárási környezetben fog sorra kerülni. Az Adriatique előre láthatólag extra hosszú játékidővel készül. Öt órán át fognak zenélni a Vasúttörténeti Parkban, ami pedig már igazán méltó lehet a nyári szezon bedurrantásához.

A buli már este 8-kor el fog kezdődni, így aztán bőven jut még másnak is szerep a DJ-pultban. Az este további fellépői között találjuk a már fentebb említett Marino Canal-t. A spanyol származású DJ / producert egyedülálló hangzásvilágával az elektronikus zene egyik legnagyobb tehetségeként tartjuk számon napjainkban. Egyöntetű vélemény vele kapcsolatban, hogy a kvalitása alapján a legmagasabb szintekre is eljuthat. Szintén hallani fogjuk a szlovénok legújabb nemzetközi babérokra törő tehetségét, Brina Knauss-t, valamint itt lesz Peter Makto is, aki egy kolumbiai és pakisztáni turnéval melegített az év első hónapjában.

A jegyértékesítés elkezdődött. Érdemes figyelni, ugyanis lesznek időkorlátos és időkorlát nélküli belépők, valamint VIP-jegyek is. A Vasúttörténeti Park nagy befogadóképessége igazi fesztiválhangulatot ígér, ami brutális hangrendszerével, extra fényekkel és vizuállal kétségtelenül a 2022-es nyár egyik legemlékezetesebb show-jának ígérkezik. Március elején a kormány feloldotta a járványügyi intézkedéseket, így már védettségi igazolványra sem lesz szükség, mindenki jöhet!

Esemény: https://www.facebook.com/events/956348015085097
Jegyek: https://jegyl.ink/NTO-JOACHIM-PASTOR-TICKETS