Amikor techno zenéről beszélünk, Oscar Mulero neve kötelező hivatkozásként jelenik meg. Több, mint 30 éve áll a DJ-pultban és producerként is több évtizedes gyakorlattal rendelkezik, ugyanis 1999-ben kezdett saját zenéket írni. Egészen hihetetlen pályafutásának fókuszában mindig is a techno állt. De talán nem sokan tudják, hogy más zenei stílusokban is otthonosan mozog, több zenekarral is együtt dolgozott már. Páratlan diszkográfiával rendelkezik, szinte lehetetlen kiválasztani a legjobb zenéket. Mégis megpróbáltuk összeválogatni azokat, amik mérföldkőnek számítanak a 90-es évek végétől egészen napjainkig.

Quite Unusual – Untitled Brainwaves (1999)

Már majdnem egy évtizede DJ-zett, amikor úgy döntött, hogy a producerkedésbe is beveág. A folyamat elsajáítását nem bízza a véletlenre, egy igazi veteránnal áll össze. Goof és Oscar tanár/diák kapcsolata hamarosan valódi együttműködéssé válik és néhány hónap elteltével már egy sor zene áll készen arra, hogy kiadják őket. Művésznevüket a legendás belga EDM/electro trió, a Front 232 1987-ben megjelent Official version című albumának egyik zenéje ihlette.

Ez még a digitalizáció térnyerése előtti időben történt. Az EP ennek megfelelően kellően nyers hangzásvilággal rendelkezik. A lemez igazi ritkaságnak számít a gyűjtők körében, Oscar Mulero neve nem is szerepel a címkén. Így azon szerencsés tulajdonosok akik birtokolnak egy példányt sokan nem is tudhatják, hogy kinek a debütáló lemezét hallgatják. Meghallgatnád, letöltenéd? Esélytelen!

Oscar Mulero – Anaconda (2002)

Oscar hangzásvilága folyamatosan fejlődött és csiszolódott. Csak idő kérdése volt, hogy Oscar Mulero teljesítménye mikor kelti fel a Spanyolország határain túli kiadók érdeklődését. Az ezredforduló elmúltával már sorra jöttek a külföldi megjelenések. Az Anaconda című szerzeménye 2002-ben látott napvilágot a Theory Recordings gondozásában, amit egy másik techno legenda, Ben Sims indított útjára. Ezt a zenét már jóval többen ismerik Magyarországon, hiszen azokban az években elég gyakran forgott hazai bulikban is.

Pole Recordings (2004)

Oscar Mulero 2004-ben indította útjára saját kiadóját. Mindössze három megjelenés után, 2005-ben parkolópályára került a projekt. 2010-ben immáron Pole Group néven indult újra. A kiadó olyan nagyszerű producerek szerzeményeinek biztosít megjelenési területet, mint például Exium, Reeko, vagy éppen Tensal. Nem hiába nevezik őket spanyol iskolának, ez bizony a techno legmagasabb polca. Ahogy azt egy korábbi interjúban nyilatkozta, küldetésének érzi, hogy hazájának tehetséges producereit segítse. Egyébként van egy másik kiadója is. A Warm up recordings 2000-ben kezdte meg működését és máig aktív.

Mulero, Exium és Reeko

Trolley Route – Exercise Two (2009)

Az évezred első évtizedének második felében véget ért az igazi aranykor. Elég sanyarú évek következtek. Belassult a techno, válságát élte a vinyl, elkezdődött a digitális forradalom térnyerése. Oscar Mulero Oscar Mulero 2003-ban életrehívja az új alteregóját, hat évvel később pedig kiadja a második Trolley Route albumot, mégpedig Mark Broom kiadójának címkéje alatt. A nyers hangzásvilágot felváltják a gondos részletességgel kimunkált szerzemények, melyek Detroitból gyökereznek és az IDM hatására épülnek: tört ritmusok, megkeveredett basszusok, harmóniák és dallamok: ez a fajta összetett és gyönyörű hangzásvilág merőben távol áll attól, amit eddig Oscar-tól megszokhattunk.

Oscar Mulero – Black propaganda (2012)

A Black propaganda Oscar második nagylemeze a sorban. Sokak szerint ez Mulero diszkográfiájának legékesebb darabja. Mi pedig csak hálásak lehetünk azért, hogy a lemez megjelenésének évében zenélt először a Technokunst keretén belül, az A38-on. Ennél jobban nem is sikerülhetett volna az időzítés! Az albumon szereplő mind a kilenc szerzemény precízen kidolgozott, intelligens techno, ami kiválóan alkalmas otthoni elmélyülésre és arra is, hogy egy raktárépületben táncoljunk rá hajnalig.

Fasenuova – Aullidos Metálicos (2016)

Az Ernesto Avelino és Roberto Lobo által alapított formáció 2016-ban kiadott nagylemezén sötét disztópikus életérzés keveredik a szinti-pop, minimal és experimentális hangzásvilággal, amire csak ráerősít az érzelmekkel teli vokál. Oscar egy teljesen új szintre emeli az attrakciót a vadonatút gijóni stúdiójában. Mulero tehát producerként vett részt a munkálatokban. Egy igazi zenei polihisztor!

Territoire – Alix (2018)

Egy újabb zseniális alkotás, ahol Oscar a háttérből alkotott, ezúttal a hang legmélyebb és texturáltabb aspektusát kutatva. A Territoire zenéje kísérletező jellegű, Oscar jelenlétét leginkább a tört, éles dobgép-mintákról és a torz ütemekről ismerhetük fel és ő felelt a mixing munkálataiért is. A végeredmény pedig valami egészen fantasztiksra sikeredett, érdemes elmélyült állapotban meghallgatni a lemezt az elejétől a végéig!

Oscar Mulero – Muscle & Mind (2015)

Oscar Mulero összesen hat albumot jelentetett meg eddigi pályafutása során. A 2015-ös Muscle & Mind volt a negyedik a sorban, ami tökéletes egyensúlyt alkot a nyers erőtől duzzadó lecsupaszított texturák és az érzelmes dallamok egyvelegéből. Mindezt kiválóan példázza a címadó track, a Mentally induced action című szerzemény pedig arra ad választ, hogy mennyire intelligens tud lenni egy táncparkettre íródott techno szerzemény.

Oscar Mulero – Paradisaea EP (2019)

Ez a limitált kiadású 7 incses darab igazi csemege a gyűjtők számára.A New York-i Hospital Productions gondozásában megjelent darab Oscar hangzásvilágának széles palettájának egy újabb oldalát mutatja meg. De a rá jellemző kettősség itt is tetten érhető a lecsupaszított tört ötemeken és az érzelmes dallamokon keresztül.

Doctor Smoke

És azt tudtad, hogy Oscar kísérletező technikája és a felfedezési vágya oda vezettek, hogy átlépte a techno határait és más stílusok felé is érdeklődni kezdett, mint például az electro és a drum’n bass?

Oscar Mulero 10 év után ismét a Technokunst vendégeként fog Budapesten zenélni! Az április 9-i buli helyszíne az Arzenál, állítólag maga Oscar kérte azt, hogy a sokak által várt klubfellépésére indusztriális környezetben kerüljön sor. Bónuszként pedig hallgassuk vissza annak a bizonyos 2012-es A38-as fellépésnek a hanganyagát!

2022. ÁPRILIS 8., PÉNTEK, 23:00
Technokunst pres. Oscar Mulero
Esemény: https://www.facebook.com/events/542667230100040
Jegyek: cooltix.hu/event/617a92a6385c5806bf328d47

Ez pedig a legfrisseb mix, ami elérhető tőle. Sajnos a járvány újboli berobbanásának idején, a közönség mellőzésével készült. Most viszont nem kell ettől tartani. Az biztos, hogy április 9-én Oscar Mulero értő fülek tömegére fog találni az Arzenálban!

A cikk a [Monument] összeállítása alapján készült.