Bús Balázs alelnök kezdeményezte, hogy az NKA biztosítson 50 millió forintot az olyan kulturális fesztiválok, események támogatására, melyek kárpátaljai és ukrajnai művészek, kulturális szakemberek számára biztosítanak fellépési, munkavégzési lehetőséget.

A hazánk közvetlen közelében zajló ukrajnai háború valószínűsíthetően hosszú távú következményekkel jár majd. Bármilyen kimenetele is lesz a katonai hadműveleteknek, az ukrán állam viszonylagos stabilitása megbomlott, mely a kulturális életben is éreztetni fogja hatását. A kialakult helyzetre reagálva a magyar társadalom szinte minden szintje megmozdult, a kormányzati és karitatív szervezeteken túl a magán és üzleti szféra számos képviselője igyekszik közvetlen vagy közvetett módon segítséget nyújtani a háborús övezetből érkezőknek és a határ mellett fekvő magyar településeknek.

Bús Balázs alelnök az NKA Bizottságának ülésén elmondta, rendkívül fontosnak tartja, hogy a segítő kezdeményezésekhez a Nemzeti Kulturális Alap is csatlakozzon. Előterjesztésben az Alap 2021. évi maradványösszegének kötelezettségvállalással nem terhelt részének terhére javasolt 50 millió forintot elkülöníteni. A maradványösszeg ezen része lehetőséget teremt kiemelt támogatási célok meghatározására is, így ebből a forrásból kárpátaljai és ukrajnai művészeknek, kulturális szakembereknek munkalehetőséget biztosító kulturális fesztiválokat, eseményeket kíván az Alap támogatni.

A Kulturális Fesztiválok Kollégiuma, amelynél a későbbiekben többletforrásra pályázni lehet, a március 16-ai döntési ülésén az általános nagyfelhívásra beérkezett pályázatokat áttekintve képet kapott arról is, hogy melyek azok a rendezvények, fesztiválok, ahol a kárpátaljai és ukrajnai művészek, kulturális szakemberek részvételének támogatása érdemben felmerülhet. E pályázók számára a többletforrás biztosítása külön pályáztatási eljárás során, meghívásos pályázat útján, vagy egyedi keretből történhet.