Ha létezik olyan klub Berlinben, ami körül több pletyka és városi legenda kering, mint a Berghain kapcsán, akkor az a KitKatClub, amit 1994-ben alapítottak.

A klub elnevezését a legendás Kit Kat Club ihlette a berlini Kabaré című musicalből, ami az 1920-as és 1930-as években játszódott. A cél az volt, hogy újra felevenítsék a musicalben szereplő klub provokatív, harsány és rendkívüli hangulatát. A berlini KitKatClubot az osztrák Simon Thaur és partnere, Kirsten Krüger alapította. Mindkettőjükre hatással volt a 80-as években Goa szigetén tartott sunrise beach partyk hangulata és az a fajta szexuális szabadság, amit ott tapasztaltak.

Az ARTE televíziós csatornán vetített „Durch die nacht” (Az éjjelen át) című sorozat producere ezúttal a KitKatClub mítoszának ered a nyomába. A filmet az osztrák Philipp Fussenegger rendezte, aki maga is törzsvendégnek számít. A „KitKatClub – élet a cirkuszban” című dokumentumfilm az extravagáns bulikról és mértéktelen szexről ismert klub történetét meséli el.

Fussenegger így nyilatkozott a Berliner Zeitungnak: „Az ötlet már régóta érlelődött. A projektnek végül maga a KitKatClub alapítója adta meg a végső lendületet, mégpedig a koronavírus járvány idején, amikor parlagon hevert Berlin éjszakai élete. Jómagam hét éve jártam ott először. Amikor először léptem be a klubba, azonnal magával ragadott annak különleges varázsa. Hasonszűrűek között érezhettem magát individualistának. A filmben a szabad szerelemről, nyílt szexualitásról, valamint a klub által összekapcsolt különböző generációkról szeretne mesélni.”

A dokumentumfilm koncepcióját Fussenegger így kommentálta: „A film számomra a legendás klub előtti tisztelgésként indult, de egyre inkább a mögötte álló különc emberekről szól, mindenekelőtt Kirstenről szól, aki mindent egyben tart.”

Ízelítőnek itt egy másik alkotás: