New Yorban, Párizsban és még azon is túl épített fel csillogó játszótereket. Régine diszkói teljesen átformálták a szórakoztatóipart.

Rachelle Zylberberg a nagy gazdasági világválság idején született Belgiumban. Anyja csecsemőkorában elhagyta, 12 évesen pedig teljesen magára maradt, miután apja nácik fogságába került. A második világháború leverése után melltartókat árult Párizs utcáin. Akkor megfogadta: egszer még gazdag és híres lesz.

1957-ben Régine-nek nevezte magát, pénzt kért kölcsön, amiből egy alagsori éjszakai klubot nyitott Párizs egyik eldugott mellékutcájában. Nem engedhette meg magának az élőzenét, ezért zenegépről szólt a muzsika. „Amikor elhallgatott a zene, csókolózó pároktól voltak hangos a tánctér” – mesélte a BBC-nek. „Ez pedig megölte az atmoszférát. Úgyhogy beszereztem két lemezjátszót, így már nem volt szünet a zenék között. Én voltam a portás, a pultos és lemezeket is felraktam. Ez volt az első diszkó a világon, én pedig az első DJ, aki klubban zenélt.”

Így indult a Chez Régine története, amit a világ első diszkójának tart a közvélemény.Tulajdonosa a 70-es években 500 millió dollárt értékű, 23 egységből álló birodalmat épített fel Európában, a Közel-Keleten és Amerikában köztük a manhattani Régine’s-t, korának leghíresebb éjszakai szórakozóhelyét, ahol egymásnak adták a kilincset a művész- és szórakoztató szektor nagyágyúi, hírességek, hercegek és playboyok.

Brooke Shields, Régine és Yves Saint Lauren 1983-ban New Yorban

A birodalom a 80-as években élte fénykorát, csillaga a 90-es években kezdett el hanyatlani, amikor is a klubkultúra gyökeres változásokon ment keresztül.

Az élénkvörös hajú, kissé gömbölyded Régine-t mindenki az „éj királynőjeként” ismerte. Ő volt az aki az exkluzivitást művészeti formává emelte. Kiváltságos osztályokat vonzott azáltal, hogy 2000 klubtagsági kártyát adott el egyenként 600 dollárért. Szigorú dresscodot és facekontrollt írt elő, csak szmokingban és estélyi ruhában lehetett belépni.

Klubjaiban olyan hírességek adták egymásnak a kilincset, mint például Salvador Dalí, Yves Saint Laurent, Karl Lagerfeld, Joan Collins, Andy Warhol, Milos Forman, Mick Jagger, Anthony Quinn és Brooke Shields.

Régine vasárnap hunyt el, 92 éves korában.

Képek: Evening Standard/Hulton Archive/Getty Images