Az Afterlife kétségtelenül az egyik legerősebb márka napjainkban az elektronikus zenei piacon. Ezen persze egyáltalán nincs mit csodálkozni. Hangzásviláguk jól definiált, azonnal felismerhető, melyhez markáns vizuális megjelenés is társul. Az olaszok elsőszámú duója, a Tale Of Us által alapított kiadó 2016-ban kezdte meg működését és néhány év alatt sikerült letarolniuk az egész nemzetközi piacot.

Az Afterlife hangzásvilágában a melodikus és sötét, illetve az eufórikus és vokállal bélelt darabok mellett a nyers szólamok egyaránt megtalálják a helyüket. Jelen pillanatban hatvanöt Afterlife-megjelenésen vagyunk túl, a kiadó számos nemzetközi művész számára valódi szintlépést hozott, elég csak Innellea, KAS:ST, vagy éppen Colyn nevét megemlíteni. Közéjük tartozik Stephan Jolk is, aki 2019-ben jelentette meg első saját szerzeményét egy kis olasz kiadó, a Natura Viva Black gondozásában. A következő release alkalmából viszont már ő is csatlakozott az Afterlife-családhoz.

Stephan Jolk egy igazi világpolgár, aki Németországban és Olaszországban egyaránt otthon érezheti magát. Kultúrák sokasága, valamint olyan előadók inspirálják mint Aphex Twin, vagy éppen Moderat.

Ha meghallgatjuk szerzeményeit, akkor egyből megértjük, hogy miért lépked kettesével felfelé a ranglétrán. Zenéi érzelmekkel tűlfűtött melodikus techno, amit spirálszerűen tekernek körbe az eufórikus dallamok, a stílusra oly jellemző arpeggio hangzással megspékelve.

Május 6-án pénteken első ízben kaphatunk ízelítőt az általa képviselt zenei világból a Cinema Hall-ban. Nincs egy éve, hogy az új helyszínre költözött klub megnyitotta kapuit és pillanatok alatt a budapesti éjszaka egyik legfontosabb bázisává nőtte magát. Érdemes figyelemmel kísérni Stephan Jolk munkásságát, hiszen biztosan sokat fogunk még hallani róla a jövőben!

Esemény: https://www.facebook.com/events/413463803808367
Jegyek: https://cooltix.hu/event/625444bb5436587658441c05